Hasszán Rohani iráni elnök szerint egy független vizsgálatnak kellene kiderítenie, ki vetett be vegyi fegyvereket a héten Szíriában. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy az amerikai rakétacsapások miatt megerősödhetnek a szélsőségesek a régióban.
„Azt kérjük, hogy álljon fel egy független vizsgálótestület, hogy kiderítse, honnan érkeztek a vegyi fegyverek”- mondta Rohani. Az oroszok mellett az irániak számítanak az Aszad-rezsim másik szövetségesének, akik katonai és gazdasági segítséges is nyújtottak a szír kormánynak a túléléshez.
Az amerikai haditengerészet péntek hajnalban 59 rakétát lőtt ki a homszi Sajrat légitámaszpontra, ahonnan hírszerzési értesüléseik szerint a szíriai civilek elleni vegyi támadást indították.
A pénteken végrehajtott, amerikai válaszcsapásról azt mondta, a világnak vissza kell utasítani az ehhez hasonló politikát, mert az csak rombolást és fenyegetést hoz a régióra és a világra. „Az amerikai agresszió a Sarjat légitámaszpont ellen erősíti a helyi szélsőségeseket, valamint a teljes törvénytelenséget és bizonytalanságot, ezért el kell ítélni.”
Az amerikaiak támadása után szinte ugyanezt mondta Putyin szóvivője is. (Reuters)