Ez a jelszó, ami sikerre és győzelemre visz – mondta a hegedűs a Donald Trumphoz címzett videóüzenetében.
Egészen a Zala megyei Szentgyörgyvölgyig utaztak az előadásért.
„Azóta szomorú mindig a vasárnap, könny csak az italom, kenyerem a bánat.”
A volt amerikai elnök állva tapsolta meg a fideszes hegedűst.
A Cristie's aukciósház árverésén lehet érdeklődni.
Egy bajor alapítvány utalta át az összeget Felix Hildesheimer zsidó zeneműkereskedő örököseinek.
A komolyzene basszusgitárjaként azt gondoljuk a brácsáról, hogy egyszerűbb hangszer, mint a virtuóz hegedű, pedig ez egyáltalán nincs így. Lukács Péter napi 5-6 órát tölt gyakorlással, és szeretné elérni, hogy a brácsa végre megkaphassa a neki kijáró ismertséget.
Dagmar Turner Mahlert és Gershwint játszott.
A rendőri intézkedéskor éppen a gyanúsítottnál volt a hegedű, de eldobta.
A zenész egy temetőbe látogatott el, itt lopták ki a kocsiból a Domenico Montagnanát.
Két hete hagyta el a 310 éves hangszerét és a biciklijét a zenész. Aki elvitte, megbánta, visszaadta.
Az Ökröst együttest megalapító hegedűs 59 éves volt.
A hegedűs koncertjeibe olyan „közhasznú egyesületek” tolják a pénzt, amikben a művészeti vezetője és a menedzsere is ott ül. Már kapott is egy 30 milliós támogatást, miután a kampány alatt jótékonysági koncerteken zenélt fideszes jelöltek oldalán.