Miután Donald Trump áprilisban Mága Zoltán 50. születésnapján levélben gratulált a hegedűsnek – akivel tavaly decemberben New Yorkban, a Republikánus Klub hagyományos évzáró gáláján jattolt le –, Mága most videóüzenetben gratulált a megválasztott amerikai elnöknek.
Mága szerint Trump győzelme nemcsak az Egyesült Államoknak, hanem nekünk is iránymutató lesz, és reméli, a béke most már valóban eljön. Úgy tervezi, januárban ismét találkozik Trumppal. A videót így zárja:
„A jelszó, ami sikerre és győzelemre visz, nem más, mint: MAGA, MEGA, MÁGA.”
(Trump Make America Great Again szlogenjét Orbán Viktor másolta le Európával, ebből lett a MEGA. A MÁGA meg Mága.)
Tavaly decemberi találkozásuk mély nyomot hagyott mindkettejükben.
A volt amerikai elnök állva tapsolta meg a fideszes hegedűst.
Az utóbbi négy évben a magyar kormány mindent megtett, hogy jóban legyen Donald Trumppal és szövetségeseivel. Majd kiderül mire elég ez, amikor Magyarországnál lényegesen fontosabb országok is elkezdik az új amerikai elnök kegyeit keresni.
Megírta ő már időben, hogy MEGA, csak senki nem figyelt oda.