Azonnali hatállyal lemondott Vadász Gábor momentumos XII. kerületi alpolgármester, ezzel a májusban lemondott Kocsik Tekla után másik alpolgármesterét is elvesztette a Kovács Gergely által vezetett Hegyvidék.
Míg azonban Kocsikot Kovács sokáig bevédte a vele elégedetlen kutyapárti képviselőktől is, Vadászt, akivel nagyon megromlott a viszonya, ő akarta eltávolítani. Az alpolgármester most ennek ment elébe azzal, hogy egy nappal a tervezett képviselő-testületi szavazás előtt ő maga nyújtotta be a lemondását.
Vadász Gábor most ezzel indokolta a lemondását: közleménye szerint Kovács Gergely polgármesterrel ellehetetlenült a szakmai együttműködés, a kialakult konfliktusukat pedig a polgármester nem párbeszéddel, hanem az alpolgármester eltávolításával kívánja lezárni.
Kovács Gergely már másodszor terjesztette a kerületi képviselő-testület elé Vadász alpolgármesteri megbízatásának visszavonását. A korábbi kezdeményezést a testület nem vette napirendre, azt a kutyapárti képviselők közül sem mindenki támogatta. Vadász szerint most fideszes és DK-s szavazatokkal készült őt a polgármester leváltani, ő azonban ezt nem várta meg.
„Ebben a politikai játszmában nem vagyok hajlandó statisztaszerepet vállalni, ezért a mai napon azonnali hatállyal lemondtam az alpolgármesteri tisztségről” - írta a Facebook-bejegyzésében.
A momentumos képviselőként 2024-ben városfejlesztésért, városüzemeltetésért és vagyongazdálkodásért felelős alpolgármesterré választott Vadász Gábor közleményében azt írja, hogy testközelből tapasztalta meg, hogyan változott meg Kovács Gergely vezetési gyakorlata a polgármesteri tisztség elnyerése után.
„Láttam, ahogy a kerületi korrupció egyik legnagyobb feltárója az átláthatóság ellenlábasa lett. Láttam, hogy miközben folyamatosan a részvételiségről beszél, egyre kevesebb lakossági fórumot tart, az érdemi kérdéseknek pedig nem ad teret, és láttam, hogyan írja felül a szakmai szempontokat és a közérdeket a polgármester autoriter döntéshozatala”
- írja a lemondását bejelentő posztjában.
Vadász nyilvánosságra hozta Kovács Gergely egyik korábbi üzenetét is, amiben a kerületi polgármester arra reagált többek között „aztán magyarázkodj te faszfej”, és „baszakodjál velem, hülyegyerek” beszólásokkal, hogy az alpolgármester közölte, nem támogatja a tervezett (és a kerületi ellenállás miatt végül meg nem valósított) óvodabezárásokat.
Vadász Gábor a lemondása után önkormányzati képviselőként folytatja a 12. kerületi képviselő-testületben. A 2024 utáni kutyapárti képviselőcsoportból korábban ketten, Kocsis Borbála és Visi Piroska kerültek szembe Kovács Gergellyel. Visi Piroska most éppen méltatlansági indítványt nyújtott be a polgármesterrel szemben, ezt a testület csütörtökön fogja tárgyalni. Kocsis helyett Kovács ugyanekkor a kutyapárti Pásztor Tibort választatná meg új alpolgármesternek.