Az izraeli nagykövetség Facebook-oldalára került fel a bejegyzés, mely szerint Izrael állam nagykövete felhívta a MAZSIHISZ elnökét, Heisler Andrást, hogy kifejezze személyes aggodalmát és megdöbbenését a Figyelő hetilap címlapjával kapcsolatban.
A bejegyzés szerint a "nagykövet elmondta, hogy a címlap nem mulasztotta el, hogy burkolt és szégyenletes célzást tegyen". A nagykövet meggyőződése, hogy mindenkinek el kell határolódnia ettől.
A Figyelő ezen a héten ezzel a címlappal jelent meg:
Érdekesség, de ez lehetett az utolsó olyan lapszám, ami még egyértelműen Schmidt Mária tulajdonlása idején készült, mivel a lap a héten beolvadt a fideszes médiaholdingba.
A cikk megszületésének hátterében alighanem az állhat, hogy egyelőre több év várakozás után sem nyílik meg a Sorsok Háza múzeum, elsősorban a Mazsihisz és Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának és a Figyelő tulajdonosának vitája miatt. Szeptemberben a kormány átadta a múzeumot egy másik zsidó egyháznak, a chábád irányzatot képviselő EMIH-nek, ami kész a jó együttműködésre Schmidt Máriával. A múzeumot jövőre szeretnék megnyitni.
A múzeum sorsával részletesen foglalkozott pár napja a CNN is, akkor arról írtak, hogy elismert holokausztkutató történészek attól tartanak, hogy a múzeum kicsinyíteni fogja Magyarország szerepét a zsidók deportálásában és üldözésében. Idézik viszont Köves Slomót, az EMIH vezetőjét is, aki szerint ezek az aggodalmak kicsit korainak, tekintve, hogy a kiállítás előkészítése még mindig folyamatban van. A CNN megkereste Schmidt Máriát is, de ő nem akart nyilatkozni. Kovács Zoltán kormányszóvivő a lapnak azt mondta, a Sorsok Háza megnyitásával addig fognak várni, amíg nincs „konszenzus” a kiállításról.
Szeptemberben Robert Rozett, a Jad Vasem múzeum könyvtárának igazgatója, aki a magyarországi holokauszt elismert kutatója, élesen bírálta a koncepciót.
Javítás: a cikkben korábban azt írtuk, hogy a Figyelő Schmidt Mária és Ungár Péter tulajdonában van, viszont a héten ez a lap is beolvadt a gigantikus fideszes médiaholdingba, így valójában már nem, ezért elnézést kérünk.
Ilyen még a világon nem volt: adományként alapítványba kerül a fél magyar nyilvánosság, mostantól Mészáros, Vajna, Habony és Schmidt médiacégeinél is Liszkay dirigál.
A magyar kormánnyal is remek kapcsolatot ápoló chábád adja Putyin főrabbiját és Donald Trump veje is a közösség támogatója. Remekül használják a sajtót, a politikát és térítik a zsidókat az összes kontinensen. Nincsenek sokan, de hatalmas ambícióval álltak neki a zsidó identitás és vallás átalakításának.
Az „Ez a holokausztmúzeum milliókba kerül, és még mindig nem nyitott meg. De nem ez az, ami aggasztja a történészeket” című cikk a Sorsok Háza múzeumról szól.
A Jad Vasem történésze szerint torzítja a valóságot a magyarok mentegetése.