Azt mondják, hogy tévedés történt, és vissza fogják vonatni a jogszabályt. Pont azok szavaztak a törvény ellen Szlovákiában, akiket a Fidesz újságjaiban sorosügynökként emlegetnek.
A kínai Dopeman egy 21 éves influencer. A fiatal nő minden videóját törölték, ő pedig többször bocsánatot kért, és közölte: felhagy a videózással, és elmélyül a hazafias tanulmányokban.
Eddig ezzel tiltakoztak a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen.
Ugy hangzik, mintha csupa Uri Geller lakna a Hargitan. MUKODJ!
A kancellár így is elégedett vele. Az esélyegyenlőségi megbízott két szót írt volna át.
Vagyis kicserélnek két szót a szövegben.
Vissza is vonta döntését a legfelsőbb bíróság.
A zeneművet André Reichling kapitány, a luxemburgi hadsereg zenekarának karmestere írta.
Az ember - legalábbis az úszást néző ember - nem más, mint egy gejzír, cunami vagy komolyabb dunai árhullám. Ez az üzenete a Veréb Tamás által énekelt csodálatos dalnak.
Valódi megoldás, egy valódi problémára.
A törvény már a parlament előtt van.
A Migration Aid kiemelte pirossal a jövevényszavakat az első versszakból, hogy bizonyítsa, nem kell megijedni a jövevényektől.
Úgy biggyesztette az ajkát a kisoroszi testületi ülésen, mint egy Habsburg. Véletlen?
Kinek kell az a nyafogás? - tette fel magában a kérdést az Új Erkel Ferenc, vagyis a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, és vidám disznópásztornótára gyújtott. A közönség reakciója MEGFIZETHETETLEN!