Annak az alapítványnak, amit „politikai nyomásgyakorló szervezet”-nek minősítettek, és aminek a működését próbálják ellehetetleníteni.
Nemcsak a kormánnyal szemben kritikus sajtó és a civilek kerültek célkeresztbe, hanem találtunk ott nagyon veszélyes táncszínházat, vidéki tanodát vagy gasztroközösséget is.
Tanároknak, orvosoknak és más szakembereknek kötelessége, mindenki másnak pedig lehetősége jelzést tenni. Ez életeket menthet, de nem könnyű feladat – ebben segít a Hintalovon új oldala.
Lesújtó jelentést tett közzé a Hintalovon Alapítvány a gyerekek jólétéről.
Gyerekjogokról nem csak akkor kell(ene) beszélni, amikor médiavisszhangot kap egy-egy súlyos bántalmazási eset, Magyarországon mégis hajlamos elfelejteni a társadalom, hogy az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye szerint minden gyereket megillet a megfelelő gondoskodás és ellátás, a védelem, valamint a részvétel joga is. Az ellátórendszer hiányosságairól, a szakpolitika és a pártok felelősségéről, illetve a társadalom hozzáállásáról különleges vendégekkel beszélgettünk a Tyúkól legújabb adásában.
A bicskei ügy nyomán a fél ország pedofilozásba kezdett, de közben nagy a kavarodás a fejekben, hogy mi is a pedofília, és kik a pedofilok. Ezek az összemosások nagyon veszélyesek, és egyáltalán nem segítenek abban, hogy elejét vegyük a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknek.
Először a katolikus egyházban függesztették fel, aztán egy budapesti gyorsétteremben kezdett el dolgozni, és egy 17 éves fiút árasztott el szexuális ajánlataival. Videón mutogatta neki, ahogy önkielégít, és felhívta a lakására. A magyar jogrend lehetővé teszi, hogy ezt a tevékenységét bármeddig folytassa.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szerint le kellene cserélni a gyermekpornográfia kifejezést a Büntető Törvénykönyvben, mert az nem csak stigmatizálja a gyerekáldozatokat, de adott esetben újra is tudja traumatizáni őket. Gyurkó Szilvia szerint nagyon nem mindegy, hogy a terminus a gyerekek vagy az elkövetők felelősségére utal.
Gyerekeket segítő civilek beszéltek arról, milyen hatásai vannak az ún. gyerekvédelmi törvénynek és népszavazási kampánynak.
A Hintalovon kutatása azt kéri a felnőttektől, meséljék el, milyen kellemetlen élményeik voltak sportolás közben gyerekként. A MOB-bal közös program célja, hogy egy új gyermekvédelmi irányelvet dolgozzon ki.
Valójában csak a bántalmazások megelőzéséről beszéltek a gyermekvédelemben dolgozóknak.
Legalábbis ennyiről számolnak be a statisztikák.
Hát, például, a belfasti egyetem kutatói, akiknek a kérdőívét magyarul is ki lehet tölteni, és az eredményeket aztán eljuttatják a döntéshozóknak.
Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő szerint nem az a legfontosabb kérdés, miért nem ment börtönbe Kaleta Gábor. Hanem hogy mivel akadályozható meg az újabb elkövetés, és hogyan lehetne megvédeni a gyerekeket.
Példátlan találkozó Pannonhalmán: állami, egyházi és civil szervezetek beszéltek a gyerekbántalmazásról. Volt közös tanulság és néhány feszült pillanat.