A cég szerint a 60 éves férfinél volt megfelelő mennyiségű védőital.
Szerdán életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba, az intenzíven ápolták, de nem tudták megmenteni az életét.
Benji Gregory 46 éves volt.
Megpróbálkoztak egy 30 kilométeres menettel.
Budapesten és Székesfehérváron is járókelők riasztották a mentőket.
51,8 Celsius-fokot is mértek a héten az iszlám legszentebb városában.
De hol van még a nyár vége.
„Nagyon nagyon meleg van, nagyon meleg van ja.”
A boncolás szerint a 23 éves lány a meleg miatt kardiogén sokkot és tüdőembóliát kapott.
Orvosi ellátásra szorultak, de nem kellett őket kórházba szállítani.
Hőgutát kaptak vagy kiszáradtak.
Állítólag feltételezett társával beszélt erről.
Nem elég a járvány, Tokióban hőség is van, amit már a sportolók is nehezen viselnek. Pedig egy edzésfiziológus szerint tőlük tanulhatjuk meg, miként kell a jövőben az egyre gyakoribb hőhullámokhoz alkalmazkodni.
Még most is 30 fok feletti csúcshőmérsékleteket mérnek.
A 16 kilós jelmezbe öltözött 28 éves fiatalember húsz percig szórakoztatta ugrálva a látogatókat. Aztán összeesett.