hök

Pert vesztett az SZFE-t működtető alapítvány az egyetem Hallgatói Önkormányzatával szemben

A pert a jelenlegi HÖK megalakulásakor vette át elődeitől, hogy ezzel is tisztelegjenek munkájuk előtt.

Bódog Bálint
oktatás

„Próbáltál már állatszexet, pontyot, kutyát, görényt, disznót, menyétet”

Obszcén indulók kerültek elő az Állatorvostudományi Egyetem gólyatáborából. A HÖK elhatárolódott, és betiltotta a dalokat.

Fődi Kitti
oktatás

Lemondott az SZFE hallgatói önkormányzatának elnöke

Úgy látja, elérte a reális cselekvések határát.

Szurovecz Illés
oktatás

Miután Szarka Gábor megnevezte, szerinte kik a tiltakozás felelősei, SZFE-s hallgatók egyenként beleálltak

„Ha bűnbakot keresnek, megtalálták” – üzenik a hallgatók videón.

Herczeg Márk
oktatás

11 (!) év után Török Márk lemondott a hallgatói önkormányzat vezetéséről

Szívünkben akkor is örökre HÖK-elnök marad.

Boros Juli
oktatás

Ha ez így megy tovább, Török Márk a szegedi hallgatói önkormányzat éléről megy majd nyugdíjba

A 32 éves Török Márk 2007-ben lett a HÖK-elnöke az egyetemen. És mindent elkövet azért, hogy még maradhasson.

Haszán Zoltán
oktatás

A hökösök miatt lesz alacsonyabb az ösztöndíj az Orvosi Egyetemen

A hallgatói önkormányzat tagjai osztottak-szoroztak, és végül arra jutottak, inkább nekik legyen jó.

Boros Juli
oktatás

Szexuális zaklatás miatt ítélt el egy HÖK-öst az ELTE fegyelmi bizottsága

Az egyik hallgató tett panaszt az augusztusi tábor után. A kar gyorsított eljárásban vizsgálta ki az ügyet.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Nem érzi magát túl öregnek a feladathoz a szegedi HÖK 30 éves elnöke

Török Márk jövőre is indulni akar, mert szerinte vannak olyan külső körülmények, amiket egy férfiember vállal.

Czinkóczi Sándor
idióta rekordok

Török Márk be van betonozva a HÖK-elnöki székbe

Újra megválasztották, pedig szegedi egyetem dékánjai is kérték, hogy húzzon el.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Gólyatábori erőszak: Vádat emeltek a hökös fotós ellen

K. Sándor Szilárd megverte, majd megerőszakolta azt az elsőéves hallgatót, aki nem akart vele lefeküdni az ELTE fonyódligeti gólyatáborában.

Tbg
Egyéb

Szigorítaná a kormány a gólyatáborok szabályait

Tbg
ÁLLAT

Az ELTE az erőszaktevőt nem büntette meg a gólyatáborban történtek miatt, a szervezőket igen

Természetes, hogy a gólyatábor szervezőinek felelősségét is vizsgálták, de ha igaz, amit a Népszabadság ír, hogy aki konkrétan erőszakoskodott, az ellen nem is indult fegyelmi eljárás, az nagyon furcsa.

erdelyip
bűnügy

Aki egyszer bekerül az ELTE Hallgatói Önkormányzatába, annak már nagy baja nem lehet

Visszatérhet a bölcsészkari HÖK-elnök, aki belebukott a basznivaló egyiptológus botrányba. Egy másik érintett azóta a Jobbik polgármester-jelöltje lett.

Sarkadi Zsolt
politika

Súlyosbodik a harc a Corvinus főigazgatója és a HÖK között

Neptunon keresztül üzenget egymásnak a kormány embere és a HÖK-elnök.

Horváth Bence
oktatás