A hökösök miatt lesz alacsonyabb az ösztöndíj az Orvosi Egyetemen

oktatás

A tanulmányi ösztöndíj terhére emeli saját fizetését az orvostanhallgatók hallgatói önkormányzata - írja az Átlátszó Oktatás

A hökösök közéleti ösztöndíjként kapnak kifizetéseket az egyetemtől. Ezen a linken láthatók például a SE hököseinek kifizetései. 

Dr. Hunyady Lászlónak, az SE dékánjának a hallgatókhoz címzett leveléből kiderült, hogy a HÖK Részönkormányzati Elnöksége 2/2018. (III. 02.) határozatában azt javasolta, hogy

a 2017/2018-as tanév II. félévére a közéleti ösztöndíj összegét a tanulmányi ösztöndíj terhére emeljék meg.

A javaslatot a dékán is problémásnak találja, mert a HÖK-tisztségviselők ösztöndíjait a munkavállalói alapbérhez igazítják, ez pedig azt jelenti, hogy évről évre azzal együtt növekedni fog, és ezt a növekedést is a hallgatói ösztöndíjakból fogják levonni – legalábbis más forrást nem lát erre. Az is aggályos, hogy a tanulmányi ösztöndíjat egy HÖK-elnökségi határozat ilyen mértékben módosíthatja, főleg arra tekintettel, hogy már javában zajlik a levélben említett II. félév, amiben már alkalmaznák is a meghozott döntést,

a hallgatók márciusra már csökkentett ösztöndíjat kaptak.