Hónapok óta képtelen megoldani a problémát a rendőrség.
Nem lesz össze-vissza járkálás a dózerolásig.
D. Kovács Róbert belügyminiszteri és rendőri intézkedést sürget. A kerületben szeptember 30-án tartanak időközi választást.
A feltételek: munkába kell járni minden nap, lerészegedni pedig tilos.
Jövő év végéig ürítenék ki a két lebontásra ítélt épületet.
A hátrányos helyzetű családok mennek, helyettük jöhetnek sportolni a szomszédból a terrorelhárítók.
Felmerült a gyanú, hogy több lakóházban drogot árulnak.
Teljesen szokatlan, hogy az állam hirtelen kétmilliárd forintot adjon egy gettó felszámolására, a Hős utcai házak lebontása azonban még így sem lesz egyszerű. Az önkormányzatnak ráadásul még fogalma sincs róla, hogyan fogjon hozzá.
2,1 milliárd forintból számolnák fel a szegénytelepet, cserelakást azonban csak azoknak ajánlanak, akiknek nincs közmű-tartozásuk. Nekik viszont újra szegénytelepeken kellene élniük.
Nagy kérdés, hogy mihez kezd vele a kőbányai önkormányzat.
Ötezer forint értékben kérhettek ajándékot.
Ez nyilván minden problémát megold majd a nyomortelepen.
Rendőrök lepték el az utóbbi hetekben Budapest legrosszabb hírű nyomortelepét, a Hős utcát, hogy felszámolják a környéken tapasztalható drogbűnözést. Ezrével kezdték igazoltatni a helyieket, van, aki azóta már a köntösében is személyi igazolványt hord. Az Abcúg.hu riportja.
Andrea ott szúrta el a hétfőt, hogy nem vitt magával személyi igazolványt és hazakísérték a rendőrök.
A rendőrség szerint L. Ernő naponta árusított kábítószert a környéken.