Hamarosan elkezdődnek a kisajátítások a fővárosi Hős utcai gettó két épületében, az önkormányzatnak 2019 végéig kell rendeznie a tulajdonviszonyokat – írja a Népszava. A kőbányai önkormányzat decemberben milliárdokat kapott arra, hogy felszámolja Budapest legdurvább gettóját, a Hős utcát. A több száz hátrányos helyzetű ember lakta környék leginkább a droghasználatról híres, pedig tele van gyerekes családokkal is, akiket ugyanúgy nehéz helyzetbe hozott a bűnözés.
A lap szerint a telek a kerület tulajdonában maradna, az érintett épületeket elbontanák, a helyükön pedig egy rekreációs célú sportkomplexumot építene az önkormányzat. Az új létesítményben lenne műfüves sportpálya, futópálya, kültéri sporteszközök, valamint egy kiszolgáló épület is. Ezeket elsősorban a szomszédban lévő Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Készenléti Rendőrség dolgozói használhatnák.
A lakókkal egyenként tárgyal az önkormányzat, de a kisajátítás jellemzői miatt akkor is el kell költözniük, ha nem fogadják el a kerület ajánlatát. Max, ha méltánytalannak tartják az ajánlatot, akkor bíróságon megtámadhatják azt. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakásokban élő 50 családnak csak abban az esetben jár másik lakás, ha nincs tartozásuk, valamint ha határozatlan idejű szerződéssel rendelkeznek. Néhány tucatnyian már el is költöztek onnan, a kapott lakások azonban gyakran ugyanúgy szegregátumban vannak.
A Hős utcai telepfeszámolásáról itt írtunk bővebben.
2,1 milliárd forintból számolnák fel a szegénytelepet, cserelakást azonban csak azoknak ajánlanak, akiknek nincs közmű-tartozásuk. Nekik viszont újra szegénytelepeken kellene élniük.
Teljesen szokatlan, hogy az állam hirtelen kétmilliárd forintot adjon egy gettó felszámolására, a Hős utcai házak lebontása azonban még így sem lesz egyszerű. Az önkormányzatnak ráadásul még fogalma sincs róla, hogyan fogjon hozzá.