Még mindig nem heverte ki a korábbi fricskákat.
A Curtis-ügy után írásban is meg kellett erősíteniük a támogatást.
A Magyar Nemzet udvariasan megelőlegezi a vendégnek a leendő miniszterelnök titulust.
Megkoszorúzták a magyar hősök emlékkövét.
A főpolgármesternek nem tetszik az ötlet, hogy a nemzeti panteon egy 220 méter magas felhőkarcoló árnyékba kerüljön. Pláne, hogy erről őt meg se kérdezték.
Egy szlovák futó kérte meg a célvonalnál a szintén versenyző barátnőjét.
A szomszédban háború zajlik.
A lovas rendezvényt hétvégén tartják a Hősök terén.
Lesz-e nagy keresztény feltámadás Magyarországon? Miért ilyen vitatott Ferenc pápa megítélése? Teli vannak-e vasárnap a templomok? A pápa gigantikus szentmiséjén jártunk.
Talán szóba kerülnek majd az apácahantmadárkák is.
Elindult az egyhetes vallásos dzsembori.
Egy héten át az eucharisztia titkát ünneplik a katolikusok Budapesten – miközben még a hívők sem feltétlenül értik, mi az. Járványügyileg kockázatos, de a kormányközeli vállalkozók és a kampányoló fideszesek jól járnak. A nagy találkozó Ferenc és Viktor között tartogathat meglepetéseket.
A Kossuth téren és a Hősök terén nagy létszámú szentmise várható, ezért a Honvédkórház Róbert Károly krt.-i telephelyét jelölték ki a rendezvény egészségügyi biztosítására.
Négy embert a helyszínen megbírságoltak.
A techno-fasiszta átalakítók, a harmadik világháború kirobbantói és az Új Világrend Terrorszervezet járványterve ma lelepleződött a Hősök terén.