„Feljelentést tettem a legújabb tiszás hazugságkampány miatt” – közölte Facebook-oldalán Gulyás Gergely nem is olyan hidegvérrel, bejegyzését ugyanis egy piros színű riasztó villogóval indította, jelezve, hogy itt aztán súlyos, mi több, komoly problémák vannak.
A miniszterelnökséget vezető miniszter azért tett feljelentést, mert mint írja, „terjesztenek a közösségi médiában egy felhívást, amely arra buzdít, hogy a listás szavazólapon a Fideszre és a Mi Hazánkra egyszerre kell szavazni, mivel csak így biztosítható a kormánypárti győzelem. Ez hazugság. Ez valójában érvénytelen szavazat, az erre való felhívás bűncselekmény, választási csalás”.
Gulyás közölte, hogy „a Büntető Törvénykönyv szerint, aki egy választásra jogosult személyt a választásban megtévesztéssel befolyásolni törekszik, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Sőt, ezzel a lendülettel arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valaki hasonló felhívást lát, „a Facebookon jelentse a jogsértő tartalmat, és tegyen feljelentést a bejegyzés terjesztői ellen”.
Végül leírta, hogy „senki ne hagyja magát megtéveszteni: a szavazólapon is szerepel, hogy érvényesen szavazni csak egy jelöltre, illetve egy listára lehet”, és még segítséget is adott: „Csak a Fidesz-KDNP!”
Gulyás mellékelte azt is, hogy melyik volt az az egyértelműen viccnek szánt poszt, amit komolyan vett:
12:08 - Frissítés: Gulyás Gergely a posztja alatti kommentek szerint a Redditen is talált egy mémet: