Egyelőre, a hatóságok ugyanis még nem végeztek a lakók és dolgozók szisztematikus tesztelésével.
A kormány csak a héten rendelt el látogatási korlátozást.
A tűzoltók szerint mind megmenekülhettek volna, ha nem hagyják őket felügyelet nélkül és időben jelzik a tüzet.
Az egyikük a beteg ágya melletti szekrényre rakta a tisztító folyadék felcímkézetlen palackját, társa pedig véletlenül megitatta vele az idős ápoltat.
Évről évre több az idős ember, az állam azonban nem tud vagy nem akar foglalkozni a gondozásukkal. Százezrek élnek egyedül, százezrekről pedig a saját gyerekeik gondoskodnak.
Egy budapesti kórházból indultak a közeli Szigetcsépre, végül 300 km-t autóztak.
Az időközben pontosított adatok szerint nem 101, hanem 65 embert kellett kimenekíteni a lángra kapott épületből.
Kigyulladt az épület, összesen 101 embert kellett kimenten.
Ezt az alapvető jogok biztosának hivatala hozta nyilvánosságra.
Pedig ránézésre is lehetett tudni, hogy elmúlt 60 éves. Csak azért juthatott haza, mert két utas visszahúzta, és kifizették helyette a jegyet és a pótdíjat.
A szokatlan gyilkosság az Egyesült Államokban történt.
A 91 éves Herbert állapota rosszabbodott, az idősek otthonában már nem tudják ellátni. Pont karácsony előtt költöztették el 89 éves neje, Audrey mellől.
Aznap három idős ember meghalt az intézményben.
Az idősek is lelkesek lettek az ötlettől.
"Segítségre van szükségünk, az emberek véreznek!"