A tüntetéseket szervező MOME Front arra kérte a kuratóriumi elnököt, hogy köteleződjön el az egyetemi autonómia alapértékei mellett, és ellenjegyezze a 624 aktív hallgató, 61 oktató és 548 volt hallgató által aláírt három követelést, de Böszörményi-Nagy ebbe nem ment bele.
Orbán Viktor első nemzetgazdasági minisztere szerint „nem ahhoz illeszkedünk, és nem úgy, akihez kellene”, és a csapdahelyzettel „kormányzati szereplők nyilatkozatain kívül mindenki” tisztában van.
A büszkélkedés közepette nem felejtette el megemlíteni Brüsszel gonoszságát, és azt, hogy „azért büntetnek bennünket, mert magyarok vagyunk.”
Vétójogok elvétele, támogatásszigor, elzárkózás Kína elől: a Draghi-jelentés a versenyképesség érdekében mindent újragondolna, de épp fordítva, mint amit Orbánék szeretnének.
A leendő és a leköszönő kulturális miniszter egy szegedi laboratórium átadását tekintették meg.
Azt is megtudtuk, hogy a gép nem iszik bort.
A német óriásvállalat gyógyszerrészlegén úgy látják, hogy nem elég befektetésbarát Európa, máshova helyeznék a hangsúlyokat.
Innováció, intervenció, inkvizíció.
Virágozhat az intertürk ökoszisztéma.
Eldobható zsilettpengéket leginkább a hetvenes évek előtt épült házak falában találni, de az sem ritka, ha valaki kertészkedés közben találkozik eggyel.
Carlos Galiana, a járvány géniusza ráadásul színész is, így tökéletes ritmusban mozgatta a száját a maszk alatt.
Az az érv is hamis, hogy a Google, az Apple, az Amazon, a Microsoft vagy a Facebook hegemóniájának megtörése gyengítené a nemzetbiztonságot. Pont ellenkezőleg, véli Ganesh Sitaraman, a Vanderbilt egyetem jogászprofesszora.
Ezen az adón hangzott el, hogy a Waffen SS Budapesten harcoló katonái is megérdemlik a hősi jelzőt.
A Bloomberg listáját eddig a kormány is nagyra tartotta. Idén az uniós tagországok között a 18. helyre csúsztunk vissza.
Politikusként ebben látja az innováció valódi lényegét.