Az ország szigorú iszlám öltözködési szabályai ellen tiltakozott.
Korábban még óvatosabban fogalmazott.
A leghasznosabb miniszterelnök-helyettese akkor arról írt alá szándéknyilatkozatot, hogy Magyarország és Irán együtt építene kis, 25 megawattos atomreaktorokat, amelyeket Afrikában és Ázsiában adnának el.
Az izraeli hadsereg szombat hajnalban mért légicsapásokat iráni katonai célpontokra.
Korlátozott csapásokkal is visszavethették az iráni termelést, orosz S-300-as légvédelmi rendszereket is megsemmisítettek.
Az iráni hadsereg közleménye szerint a nép érdekei védelmében áldozták fel a két katonát.
30 magyar tartózkodik jelenleg Irán területén.
Izrael és Irán szerint is katonai célpontokat támadtak.
Keddtől csütörtökig úgynevezett diplomáciai nagyüzem lesz Oroszországban.
Azerbajdzsánból érkezett bevándorlók voltak, köztük kiskorúak, a pénz motiválta őket.
A jelentések szerint az izraeli légierő támadásra készül, de az is kiderül belülök, hogy az USA hogyan kémkedik a szövetségese ellen.
Azért a magyar nagykövetet hívták be, mert Magyarország tölti be az EU soros elnökségét.
Közel kerültek ahhoz, hogy stratégiai partnerségi megállapodást kössenek.
Egy őrtoronyra lőttek, két ember megsebesült.
Többek közt észak-koreai, kubai, nepáli, szír, afganisztáni, szomáliai, malajziai állampolgárok is adták már önként, vagy kevésbé önként életüket Putyin ukrajnai álmáért.