is

Az ISIS úgy robbantott fel római kori oszlopokat, hogy előtte hozzájuk kötözött civileket

Herczeg Márk
Terrorizmus

Tony Blair bocsánatot kért az iraki „hibákért”

Herczeg Márk
Terrorizmus

Dzsihádista törpe az al-Kaida új sztárja

A 90 centis férfi beceneve Abu Ahmad al-Csivava.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Orosz gépek állítólag lebombázták az IS parancsnoki központját

Botos Tamás
külföld

Putyin: Az ukrajnai válság egy kívülről irányított „katonai puccs” eredménye

Ez mondjuk nem hülyeség, bár az orosz elnök az ENSZ-ben felszólalva ezt egy nyugati puccsra értette. Az amerikai elnök is beszélt előtte, és azt mondta, hogy a világ nem lehet tétlen, miközben Oroszország büntetlenül sérti meg Ukrajna szuverenitását.

Herczeg Márk
külföld

Franciaország Szíriában is bombázza az IS-t

Herczeg Márk
Terrorizmus

A német hírszerzés szerint tényleg mustárgázt vetett be Irakban az ISIS

A BND ügynökei a Bild értesülései szerint az áldozatoktól vett vérmintákkal igazolták a vegyi fegyver bevetését.

Király András
külföld

Spanyolországban őrizetbe vettek egy 19 éves nőt, aki az IS-nek toborzott

A terroristáknak elméleti oktatást tartott, majd segítette az eljutásukat a terrorszervezethez.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Az Iszlám Állam felrobbanthatta az ősi templomot Palmüra városában

A terrorszervezet május óta uralja a világörökségi területnek számító szíriai várost.

Horváth Bence
külföld

Az USA visszavonja Törökországból a Patriot rakétáit

Mert az IS Szíria felől fenyeget.

Herczeg Márk
hadsereg

Líbia arra kéri az arab országokat, hogy mérjenek légicsapásokat az IS-re

A polgárháborútól szenvedő ország egyik kormányát aggasztja, hogy a dzsihádisták egyre inkább megszilárdítják a hatalmukat a Földközi-tenger partján fekvő Szirt térségében, ahol mindenféle fegyverrel mészárolnak ártatlan civileket.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Törökország úgy támadja az Iszlám Államot, hogy közben az Iszlám Állam ellenségeit öli

Erdogan elnök a NATO-t is sikeresen használja saját érdekében. A török beavatkozásból még nagy vérontás lehet.

Magyari Péter
háború

Rendkívüli ülést tart a NATO török kérésre

Botos Tamás
külföld

Dzsihádi János, az Iszlám Állam lefejezőembere állítólag befosott az IS-től, és most ő is menekül előlük

Állítólag kiábrándult a terrorszervezetből, és fél, hogy őt is lefejezik.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Két csendőr meghalt, négy megsebesült egy törökországi bombamerényletben

Az eset az ország főleg kurdok lakta déli részén történt, pár nappal azután, hogy Törökország elkezdte bombázni az IS-t és a velük harcoló kurdokat is.

Herczeg Márk
bomba