A katonai sikerek és a kalifátus kikiáltása nagyon megdobták a dzsihádista terrorszervezet létszámát.
De Laurent Fabius külügyminiszter szerint másként kell beavatkozni Szíriában és Irakban.
Lelkesen vetették bele magukat az IS háborújába, de valahogy közelről aztán mégsem tűnt akkora ötletnek az egész.
Előkerült egy büntetőcédula, amin ráadásul rögtön egy saját kormányukhoz tartozó sofőrt büntettek meg.
Egyre több olyan nyugati muszlim csatlakozik a terrorszervezethez, akikre nyugaton kényelmes és gazdag élet várt volna.
Az Egyesült Államok közben megerősítette, hogy a Steven Sotloff lefejezését mutató felvétel valódi.
Két képet is közöltek az állítólagos kínai dzsihádistáról, aki a fotókon csúnyán össze van verve.
Az orosz elnök ellen újabb front nyílt: a szélsőséges dzsihádisták is ellene vannak, mert támogatta Aszadot. Videóban üzenték meg, hogy mennek érte.
A második amerikai újságíró kivégzése után Obama azt üzente az IS-nek: messzire elér a kezünk, és igazságot szolgáltatunk.
De lehet, hogy David Haines már meg is halt.
Steven Joel Sotloffot egy éve rabolták el Szíria északi részén, ő is azoknak a szélsőségeseknek a fogságában volt, akik két hete lefejezték James Foley-t.
Eddig elv volt, hogy nem adnak halálos fegyvert háborús övezetbe. De az Iszlám Állam előretörése túl sok volt.