Túszszabadítási akció közben történt a haláleset.
Jövő márciusban befejezik a bombázásokat Szíriában és Irakban.
A 90 centis férfi beceneve Abu Ahmad al-Csivava.
Az Unesco vezetője korábban háborús bűncselekménynek minősítette az ókori templomok felrobbantását.
A magyar miniszterelnök a német Focusnak fejtette meg, mi a baj a mai Európával. Szerinte egy magyar élet nem jár mindenkinek, csak azoknak, akik megdolgoztak érte.
Még az ellenük harcoló lázadók is kénytelenek a terroristáktól venni az üzemanyagot.
Lelkesen kommentálta is, hogyan pusztítja a nagyszerű Oroszország a terroristákat. Egy 2010-es játék felvételein.
Az helyszínen talált DNS-minták alapján hamarosan be tudják azonosítani az egyik öngyilkos merénylőt. Az ellenzék a kormányt okolja, amiért nem akadályozta meg a merényletet.
Vasárnap sok ezren emlékeztek az ankarai merénylet áldozataira. Közben beindultak az első találgatások a tettesekről. Kurdok tüntettek Párizsban és Brüsszelben is.
Újabb területen lett nagyon feszült a helyzet a két nagyhatalom között.
Az iraki légierő közleménye szerint az Iszlám Állam önjelölt kalifájának konvoját az iraki-szír határ közelében sikerült eltalálni.
Másodszor hajtottak végre légicsapásokat.
Válaszul az oroszok elkezdtek bombázni, állítólag az Iszlám Államot.