Szerintük nem demokratikus.
A bejelentését az indokolta, hogy egyes országok elfogadták a rovarok élelmiszerként való hasznosítását.
Negyvenen pedig megsérültek.
A lemondás hírére a hívei több kormányépületet is megostromoltak Bagdadban, és nemcsak a rendőrökkel, de az Irán által támogatott politikai csoportokkal is összecsaptak.
A 24 éves Hadi Matar „meglepődött”, amikor megtudta, hogy Rushdie túlélte a támadást.
Ez növelni fogja a feszültséget a többségi társadalom és a kisebbségi ahmadijja közösség között a muszlim ország legnépesebb tartományában.
Az ügy fontos kérdéseket vet fel a vallásszabadságról az országban.
A vallásukat nem fogják megváltoztatni egy 28 napos világbajnokság idejére.
Ezek direkt szívatják Magyarországot? :(
Anika Atik egy Mohamed-karikatúrát küldött tovább a WhatsAppon, ezért kötél általi halálra és halmazati büntetésként még 20 évi börtönbüntetésre is ítélték.
Állítólag az imám keresztényeket, homoszexuálisokat és zsidókat támadott prédikációiban.
Amelynek szövegéből viszont ez a kifejezés kimaradt. A jobboldal szerint túl puhány, a baloldal szerint nagyon diszkriminatív lett a törvényjavaslat.
Nemiszervek díszítették a csemegét.
Az alkotmánybíróság szerint a törvény egyedül a muszlim lányok kirekesztését szolgálta.
A számlistára került Coucou Chloe Doom címú szerzeménye, ami lényegében a Hadísz ítéletnapi próféciájának mixe.