K. József 50 év körüli családapa, aki éveken keresztül a belgyógyászati osztályon fekvő idős, gyakran magatehetetlen betegektől lopott. Volt, hogy csak 500 forintot, máskor több ezret, vagy arany ékszereket. Több év börtön várhat rá.
A társai pedig 2 év börtönt, illetve 2,5 év fegyházat kaptak. A tolvajok egy budaörsi házból vittek el készpénzt, ékszert, laptopot.
Még Franciaország pénzügyminisztereként okozott majdnem óriási, 300 millió eurós kárt az államnak.
A teherautó ajtaját csak többszöri kísérletre, a bennlévőkre rányomva tudták becsukni, majd elindulni is alig tudtak. Pár perc múlva az emberek dörömbölni kezdtek.
A családos férfi szexuális érdeklődése a 12 év alatti lányok felé fordult. Évekig több ismerős kislányt hívott át magukhoz, majd különböző módon molesztálta őket.
Egyik verzió sem túl biztató.
Algoritmus Ferinek az újságíráson túl is rejlenek még lehetőségek.
2011 nyarán ölte meg a 86 éves szomszédját.
Még 2014-ben dobáltak be számítástechnikai eszközöket, vodkásüvegeket a székház ablakán.
1,5 év felfüggesztettet kapott.
A 25 éves férfi maga kotyvasztotta a drogot (egy tepsiben!), amit egy iskola közelében árult a fiataloknak, akik többször is rosszul lettek a cucctól.
A magyar csapat valószínűleg óvni fog.
Szerbia és Montenegró államszövetsége csak 2003 és 2006 között állt fent, de erre az időre sikerült összehozni egy olyan államfőt, aki olyan korrupt volt, hogy tényleg lecsukták.
Három vádlott lakhelyelhagyási tilalmat kapott, heten pedig szabadlábon távozhattak az ítélethirdetésről.