ítélet

A Fidesz pécsi polgármesterjelöltje nem mondott igazat, amikor tanúskodott két biztonsági őr mellett, akik megvertek egy egyetemistát

Vári Attila a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezetőjeként állt ki a fiatalt súlyosan bántalmazó biztonsági őrök mellett.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az Európai Unió Bírósága döntött a lengyel devizahitelekről

„Amennyiben a tisztességtelen feltételek elhagyása megváltozhatja e szerződések elsődleges tárgyának jellegét oly módon, hogy az már nem az említett devizához kötött, a kamatláb azonban továbbra is ugyanezen deviza kamatlábától függ, az uniós joggal nem ellentétes ezen szerződések érvénytelenségének megállapítása.”

Herczeg Márk
eu

Másfél évre ítélték a siklósnagyfalui polgármestert

Költségvetési csalásért és sikkasztásért. A választáson azért elindul.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Bírókról hazudozott a Magyar Idők, 1,6 millió forintja bánja

Plusz 200 ezer forint perköltség, és a jogutód Magyar Nemzetnek helyreigazítást kell közölnie.

Herczeg Márk
POLITIKA

Felmentették a szülőket, akiknek a 3 éves fiát agyonütötte a lopott árammal működő hűtő

Az ítélet szerint tudták, hogy illegálisan nem szabad áramot venni, de „alacsony intellektusuk és beszámítási képességük korlátozottsága miatt nem tudták felmérni, hogy ez egy ember halálát okozhatja”.

Herczeg Márk
baleset

A bíróság szerint nem volt rendben a budapesti patkányirtó tender

2018 nyarán a patkánymentesség fenntartására kiírt közbeszerzést az RNBH konzorcium nyerte. Tarlós aztán azt is megkérdőjelezte, hogy a főváros valaha patkánymentes volt, miután tavaszra robbanásszerűen elszaporodtak a patkányok.

Herczeg Márk
Budapest

2 év 8 hónap felfüggesztett börtönt kapott Arda Turan

A török sztárfocista ellen többek között engedély nélküli fegyvertartás és szándékos testi sértés volt a vád.

Herczeg Márk
futball

8 év fegyházat kapott a bicskei gyerekotthon volt igazgatója, aki szexuálisan visszaélt a rábízott kiskorúakkal

Az ítélet jogerős.

Herczeg Márk
bűnügy

Testi sértésért elítélték A$AP Rockyt

A rapper felfüggesztett börtönt kapott Svédországban.

Herczeg Márk
popzene

A Fővárosi Törvényszék másodfokon is jóváhagyta, hogy üzemeljen a Bige Holding szolnoki műtrágyagyára

A cég gyárának működési engedélyét a megyei katasztrófavédelem visszavonta, mert ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, így ott szerintük a biztonságos működés feltételei nem adottak.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kenderesi Tamást 744 ezer forintnyi pénzbüntetésre ítélik

A magyar úszó hozzáért egy lány fenekéhez, ezért emeltek ellene vádat.

Herczeg Márk
sport

Alkotmánybíróság: Lehet mutatni a börtönőrök arcát

Hiába kért sérelemdíjat a Bene Krisztián mellett lefotózott börtönőr.

Herczeg Márk
jog

Az USA-ba menekülne a menekültellenes Tommy Robinson, akit újra börtönre ítéltek

A fideszes média kedvenc szélsőjobboldali aktivistája Trumpnak könyörög, hogy menekítse ki Nagy-Britanniából, ahol sötét erők dolgoznak.

Herczeg Márk
bűnügy

Első fokon börtönt kaptak azok, akik Pintér Sándorra hivatkozva csaltak ki pénzt EU-s pályázóktól

Egy férfi valótlanul hivatkozott magas szintű kapcsolatrendszerére, egyes esetekben a belügyminiszterre és kitalált hozzátartozójára, azt állítva, hogy pályázati ügyintézésnél nagy EU-s támogatásokhoz tudja juttatni az ügyfeleket.

Herczeg Márk
bűnügy

Nem adták ki Nikola Gruevszkit

Az Észak-Macedóniában korrupcióért elítélt volt kormányfő baseballsapkában és napszemüvegben érkezett a tárgyalásra, nem mondott semmit.

Herczeg Márk
bűnügy