Egyiküket már júliusban megpróbálták elfogni, de a tiltakozó tömeg nem engedte.
A védelmi erők négy városban, Dzseninben, Tulkaremben, Nábluszban és Tubászban hajtottak végre „terrorellenes műveleteket”, az akcióban legalább kilencen meghaltak.
Nem szándékosan csinálta, nem is büntetik érte, hanem visszahívják a családjával együtt még egyszer megnézni a kiállítást.
Az egyik kibucból elhurcolt beduin biztonsági őr jól van, ő a hetedik túsz, akit élve hoztak ki.
A Hezbollah vezetője közben arról beszélt, hogy ha a dróntámadásuk „nem bizonyul elégségesnek, akkor máskor válaszolunk”.
A síita szervezet azt állítja, vezetőjük egy hónappal ezelőtti halálát bosszulják meg Izraelen.
A nemzetközi szervezetek az oltási program azonnal elindítását sürgetik.
A Golan-fennsík elleni támadásban egy ember megsérült.
Az amerikai külügyminiszter azt mondta, a következő fontos lépés, hogy a Hamász is igent mondjon.
Anthony Blinken a Hamász október 7-i támadása óta kilencedszer látogatott a Közel-Keletre.
A minisztérium nem tesz különbséget a civil és a katonai áldozatok között. Izrael szerint tizennégyezer katonát öltek meg.
A tárgyalások várhatóan a Hamász részvétele nélkül is lezajlanak.
Vadászgépeket és rakétákat vásároltak az Egyesült Államoktól, de még éveket is várhatnak, mire megkapják őket.
Melbourne-ben lépett volna fel csütörtökön.
Elképzelhető, hogy nem mennek el a csütörtökre meghirdetett tárgyalásokra.