„Humanitárius” és egészségi okokból engedték el őket.
Daniel Hagari katonai szóvivő szerint elkészültek a haditervek azoknak a céloknak a megvalósítására, amiket a politikusok meghatároztak.
A brit kormányfő bírálta a sajtót, amiért kezdetben arról számoltak be, hogy úgy tűnik, a robbanást Izrael okozta, és azt mondta, hogy ez „negatív hatással volt a térségre, az Egyesült Államok létfontosságú diplomáciai erőfeszítéseire és az itthoni feszültségekre”.
Szijjártó Péter szerint három ellenőrzőponton kell átjutnia annak, aki Gázából a rafahi határátkelőn át Egyiptom felé akar távozni, és kettőn már át is jutottak, amikor biztonsági okokból végül visszafordították őket.
Közben pedig megérkezett a harmadik segélykonvoj Gázába.
Megegyezett Joe Biden és Benjamin Netanjahu.
Benjamin Netanjahu közben arra figyelmeztetett, hogy ha a Hezbollah belép a háborúba, annak pusztító következményei lesznek Libanonra nézve.
Röplapot szórnak, amely szerint az övezet északi részén tartózkodásuk veszélyezteti az életüket.
A Hamász szerint az éjszakai izraeli támadásokban 55-en haltak meg. Az ENSZ-főtitkár azonnali tűzszünetet követel, a szervezet szerint humanitárius válsághelyzet van Gázában.
A ciprusi rendőrség négy szíriai állampolgárságú fiatalt vett őrizetbe.
A francia katonai hírszerzés szerint ugyanakkor az a valószínűbb forgatókönyv, hogy egy besült palesztin rakéta robbant fel.
Izrael húsz kamiont enged be az övezetbe. Segélyszervezetek szerint ez csak „csepp a tengerben”.
Összegyűjtöttük a konfliktus második hetének legerősebb képeit. Természetesen megrázó fotókról van szó.
A sajtó megírta, hogy az elnök szerint Izraelnek várnia kéne a szárazföldi offenzívával, de kiderült, az egész félreértés.
Nyugati tisztviselők egyre inkább aggódnak az Izrael és a Hamász közötti konfliktus regionális kiterjedésének veszélye miatt.