Bolt meglepetés-születésnapja pénteken volt, a résztvevők közösen énekeltek, táncoltak.
Sam Clayton Jr. tagja volt annak a válogatottnak, ami meglepetésre kijutott az 1988-as téli olimpiára. Szereplésük ihlette a Jég veled című filmet.
„Teljesen fehér kultúrát és társadalmat akartunk, de közben teljesen áthatott minket a nem fehér kultúra”. A BBC dokumentumfilmje az eredeti angol skinheadmozgalomról.
A jamaicai Kemoy Campbell ezer méter után dőlt ki a versenyből, hordágyon vitték ki a stadionból. Állítólag már jobban van.
A 32 éves sztár a jamaicai televízióban jelentette be: a sportolói pályafutását befejezi, és üzletemberként képzeli el a jövőjét.
A Kárpát-medence üzeni a világnak: burn, Babylon system!
Hugh Huntot az amerikai hatóságok lekapcsolták.
A nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai futó próbajátékra megy a Borussia Dortmundhoz.
2009-ben lőtt le egy embert a fiával együtt.
Ha a következő héten semmi rendkívüli nem történik, Angela Merkel folytatja a kormányzást, de teljesen nyitott, hogy kiket vesz be a koalícióba.
Évtizedek után jogokat és személyigazolványt kapnak a vallási közösség tagjai.
Harold Fairweather idős korában költözött haza Jamaicába a családjához.
Az egyik, váltóban szerzett győzelmétől fosztották meg, miután csapattársáról, Nesta Carterről kiderült, hogy doppingolt.
A kérdés, ami kettéhasítja a karibi nemzetet.