A lengyel miniszterelnök, szlovén és cseh kollégájával az ostromlott ukrán fővárosból üzent Európának.
Zelenszkijjel fognak találkozni, hogy kifejezzék kiállásukat Ukrajna függetlensége mellett.
Janez Jansa szlovén kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatót.
Szállodák, termálfürdők, luxuskempingek, wellnessközpontok.
A rendőrség vizsgálja az ügyet.
A kormány támadása többek között arra a koholt vádra épült, hogy a hírügynökség túl röviden tudósított Orbán látogatásáról
Elindult a Demográfiai Csúcs, ahol csütörtök délelőtt befolyásos férfiak fejtik meg, miért nem szülnek eleget a nők.
A szlovén és a magyar kormányfő 2020 októberében zajlott tárgyalásáról készült tudósítás rövidebb volt, mint egy rapperrel készült interjú, ez pedig nem tetszett a szlovén kormányfőnek.
Janez Janša „képzeletbeli” értékeknek nevezte az európai értékeket. Amiken elvileg az EU alapul.
Janez Jansáék megköszönték a vakcinákat, és azt mondták, ahogy lehetőségük lesz rá, a nyár végéig, legkésőbb őszre szeretnék visszaadni.
Janez Jansa megúszta.
Heiko Maas határozottan visszautasította, hogy hazájának köze lenne a tervhez, amely mögött a Balkánon amúgy Orbán Viktort sejtik.
Orbán hű szövetségese, Janez Janša szlovén miniszterelnök állt elő a korszakos ötlettel, hogy át kéne rajzolni a volt Jugoszlávia utódállamainak határait. A balkáni sajtóban Orbánt és a szerb elnököt, Vučićot gyanítják a terv mögött.
Bár mindenkinek úgy tűnhetett, Közép-Európa legnagyobb Trump-rajongója gratulált az elnöknek novemberben, egy internetes csatában most visszavágott: nem is úgy gondolta!
Tomaz Gantar pártja kilépett a kormánykoalícióból, mert úgy látják, Janez Jansa "orbanizálni" akarja Szlovéniát.