Ő volt az, aki elérte, hogy az USA piacait is meghódíthassa a később a világelsők közé kerülő japán autógyár.
Rövid időn belül hatmillióan látták, ahogy Logan Paul ráakad a holttestre egy japán erdőben.
A fukusimai katasztrófa óta sorra zárják be az erőműveket a szigetországban.
Antonio Guterres szerint tárgyalni kell Phenjannal. A japánok inkább a nyomást fokoznák.
A munkaidő lejárta után fel-alá repkedne és zenélne.
Mert az japánul van, ők azt szeretnék, ha toufunak (doufu) hívnánk. És ez még hagyján, központi szótárral próbálják felszámolni minden Kínába látogató kedvenc szórakozását, az idióta ételnév-félrefordításokon röhögést.
A testvére elirigyelte tőle a papi tisztséget, hárman is meghaltak a támadásban.
Egyre nagyobb a nyomás a halászokon, Kim Dzsongun nagyobb fogásokra áhítozik, hogy etetni tudja a hadsereget.
Kétszáz éve nem történt ilyen a szigetországban. 2019-ben váltja a fia.
A japán miniszterelnök újabb szankciókat akar.
Erre utaló jeleket fogtak rádión.
Nyolc, vélhetően észak-koreai férfi holtteste volt a fedélzeten.
Az ország annyira biztonságos, hogy az unalmukban bűnözéssel szórakozó öregek komoly alvilági csoporttá léptek elő.
Ogata Juka ezzel demonstrálta, milyen nehéz a dolgozó nők helyzete a kevés bölcsődei és óvodai férőhely miatt.