Jaroslaw Kaczynski

Tízezer lengyel katonát küldenek a fehérorosz határra, továbbra is feszült a helyzet a Wagner-zsoldosok miatt

Úgymond el akarják ijeszteni az agresszort.

Bódog Bálint
külföld

A lengyel kormány betiltotta a gabona és egy csomó élelmiszer importját Ukrajnából

„Változatlan barátai és szövetségesei vagyunk és maradunk Ukrajnának. Támogatjuk… De minden államnak, minden hatóságnak, bármilyen jó hatóságnak kötelessége megvédeni állampolgárai érdekeit” – mondta Jaroslaw Kaczyński, a kormányzó Jog és Igazságosság Párt vezetője.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Kaczynski nem szeretne olyan országban élni, ahol a 12 évesek leszbikusnak vallják magukat

És „két méter magas, 120 kilós, szakállas" hallgatókat sem kéne női néven szólítani – fejtegette a lengyel pártvezető.

Bódog Bálint
külföld

Kaczynski szerint azért születnek kevesen, mert túl sokat isznak a fiatal nők

A lengyel kormánypárt elnöke arról beszélt, orvos ismerőse rengeteg férfit kigyógyított az alkoholizmusból, a nőkkel azonban meggyűlt a baja.

Bódog Bálint
külföld

Andrzej Duda szerint az Európai Unió tartozik nekik, a lengyelek pedig már eddig is túl sok jóakaratot mutattak

A lengyelek nem akarnak akkorát hibázni, mint Orbán, nem tennének több engedményt az EB-nek.

Bódog Bálint
külföld

Németország GDP-jének egyharmadát követelik a lengyelek a második világháború miatt

Az ellenzék szerint csak a belföldi támogatottságukat szeretnék növelni.

Bódog Bálint
külföld

Túl nagy volt az ellenzéki felháborodás, nem emelnek a lengyel kormánytagok fizetésén

A magyar kormánynak nem voltak ilyen aggodalmai, Orbán és miniszterei is kaptak béremelést a nyáron.

Szász Zsófi
POLITIKA

Morawiecki: Lengyelország és Magyarország útjai kettéváltak

Polak, Węgier, nie bratanki :-(

Kaufmann Balázs
lengyelország

Lemondott kormányfőhelyettesi posztjáról Jaroslaw Kaczynski

Marad viszont a kormányzó Jog és Igazságosság elnöke, és ő készíti fel pártját a jövő évi választásokra is.

Rényi Pál Dániel
külföld

Kaczyński szerint „nagyon komoly probléma van Magyarországgal”

A lengyel miniszterelnök-helyettes szerint bár Magyarország nyíltan ellenzi az Oroszország elleni uniós szankciókat, "ha jelenleg nem is, de Franciaország, Németország és néha Hollandia is ugyanezt csinálja, csak finomabban”.

Mészáros Juli
háború

Egymásra van utalva a lengyel és magyar kormány, de a barátság már sosem lesz a régi

Az Európai Bizottság és a lengyel kormány konfliktusa nem csitult a háború alatt, Kaczynskiék legfontosabb nemzetközi politikai partnere viszont most éppen ellene megy a lengyel külpolitikai érdekeknek. Lengyel újságírókkal és politológusokkal beszélgettünk arról, hogyan hatott a háború a lengyel belpolitikára, és helyre lehet-e még hozni Orbánék és elvbarátaik viszonyát.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Morawiecki: Orosz beavatkozás okozta a szmolenszki légikatasztrófát

A lengyelek friss jelentése szerint a robbanószerek jelenlétét egy brit laboratóriumban végzett vizsgálat erősítette meg, a robbanóanyag pedig „a gép személyzete számára elérhetetlen helyen” volt elhelyezve.

Herczeg Márk
külföld

Jarosław Kaczyński szerint vége a korábbi lengyel-magyar együttműködésnek, ha Orbán így folytatja

Szemészorvost javasolt neki, ha nem látja, mi történt Bucsában.

Szász Zsófi
háború

Zelenszkij a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő látogatásáról: Ilyen szövetségesekkel győzni fogunk

A lengyel kormány szerint kockázatos volt, hogy a három miniszterelnök elvonatozott Kijevbe, de a közösen vallott értékekért ez is megéri.

Csurgó Dénes
külföld

Morawiecki: A szabadság Kijevben harcol a zsarnokság ellen

A lengyel miniszterelnök, szlovén és cseh kollégájával az ostromlott ukrán fővárosból üzent Európának.

Csurgó Dénes
külföld