Hogyan reagáltak a késő-középkorban a pokoli borzalmakat hozó nagy pestisjárványra az emberek Firenzében és a többi városban? Miként használta ki a veszélyhelyzetet a városi hatalom és az egyház? Hogyan kezelte a kollektív traumát a társadalom, kiket tekintettek bűnbaknak, és miben találtak vigaszt az emberek? Interjú Klaniczay Gábor történésszel.
A régióban arányaiban náluk kapta meg a legkevesebb ember a koronavírus elleni vakcinát.
Azokról van szó, akik már elsőre is az amerikai mRNS vakcinát kapták.
A felmondott dolgozók többsége teljesen más pályára váltott.
Azt írták, a cégcsoporthoz tartozó cégek bíznak a munkavállalóik felelősségteljes döntésében.
Csak 3 napig tartana, de a diákok az egész hetet megkapják, és a hétvégékkel együtt az 9 olyan napot jelent, amikor nem találkoznak egymással, így a kormány szerint talán megállítható az átfertőződés.
Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be.
Az MNV-nél testhőmérsékletet mérnek a dolgozóknál, a köhögőket pedig arra kérik, vegyenek fel maszkot.
Egyre több kórház szigorít, a BME-n is kötelező lett a maszkviselés. Orvosok közben korlátozásokat javasolnak a kormánynak.
A pécsi virológus egy dél-koreai kutatásra hivatkozva írja, hogy a maszkhordás 93 százalékkal csökkentheti a fertőzés átadását egy tömött buszon.
A súlyos járványhelyzet miatt tovább szigorítottak.
Mert nagyon súlyos a járványhelyzet ott, és alacsony az átoltottság. A kormány nem tervezi a maszkviselés szigorítását sem.
Bezárt boltok és szolgáltatások, gyülekezési- és kijárási tilalom. 2020 soha nem ér véget.
Utoljára májusban volt ilyen intézkedés Oroszországban.
Szél Bernadett próbált erről adatokat szerezni, de azt a választ kapta, hogy ezeket „a kért formában nem tartják nyilván”.