A BioNTech vezetője is azt mondta, szerinte a vakcinájuk valószínűleg véd az új variáns okozta súlyos fertőzéstől.
Szakmai bizottság igazolta, hogy összefüggés volt egy 20 éves nő immuntrombocitopénia miatti halála és a vakcina alkalmazása között.
Azért nyolc afrikai országgal szemben beutazási tilalmat rendeltek el.
Hasonló volt a tendencia a harmadik hullám idején is, amikor a delta variáns dominált.
Egyre több szülő veszi észre, hogy a járvány miatt pszichés tünetekkel küzd a gyereke.
Egy hónapra bezárnak, Ausztrália pedig két héttel elhalasztotta a nyitást.
Felhívásuk szerint az oltás felelősségvállalás a közeli hozzátartozókkal, barátokkal, kollégákkal és főleg az egészségügyi dolgozókkal szemben.
Több mint 60 százalék támogatta.
160 embert kellett evakuálni, a hotel egy része leégett.
Az egészségügyi világszervezet aggodalomra okot adónak nevezte az új, Dél-Afrikából terjedő omikron-variánst, ami minden másnál jobban fertőz.
Regisztrálni kell az antigén gyorstesztekre.
Este tíztől reggel ötig zárva lesznek a vendéglők, a bárok és a klubok, kulturális és sportrendezvényekre legfeljebb ezren mehetnek, betiltották a karácsonyi vásárokat.
Az oltott betegek mindannyian régen kapták meg az oltásukat, és többségben vannak köztük a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak.
Az egyik az EU-s országok átoltottságát és halálozási arányát, a másik a lengyel megyék oltás előtti és oltás utáni halálozási adatait jeleníti meg.
Akár 50 ezer forintot is elkért, hogy hamis adatokat rögzítsen a rendszerbe, így kiadják az ügyfélnek az igazolást. Amit ingyen megkapott volna, ha ingyen beoltatja magát.