javítóintézet

Szőlő utcai botrány: Juhász Péter Pálról az ügyészségre is érkeztek bejelentések, azokkal sem történt semmi

A legfőbb ügyész a korábban eljárt hatóságok esetleges mulasztásairól is írt írt. Közben 11-re nőtt a Szőlő utcai gyanúsítottak száma.

Benics Márk
bűnügy

A kormány lényegében azonnali hatállyal megszüntette a Szőlő utcai javítóintézetet

A rendelet hétfő éjjel jelent meg, és kedden már életbe is lép. Hamarosan a többit is bezárják, és egy országos intézetet hoznak létre.

Haász János
belföld

Az ügyészség és a rendőrség sem ad választ, hogy miért nem rúgták ki a Szőlő utca volt vezetőjét, ha már a rendőrség is tudta, hogy gyereket vert

Kitérő válaszokat adnak.

Mészáros Juli
belföld

Valaki már évekkel ezelőtt tételes figyelmeztetést küldött az államnak, hogy mi folyik a Szőlő utcában

Birtokunkba jutott egy névtelen e-mail több mint három évvel ezelőttről, melyben valaki leírja a tapasztalatait a javítóintézetről, és segítséget kér az államtól a problémák megoldásában. A levél azóta meglehetősen pontosnak bizonyult, mégsem lett eredménye. Az e-mailt, és annak egyik fontos, a nyilvánosság előtt nem ismert pontját, mely alapján újabb prostitúciós hálózat nyomaira bukkantunk, kétrészes cikksorozatban dolgozzuk fel.

Bábel Vilmos
bűnügy

A Szőlő utcai ügy újabb gyanúsítottja került házi őrizetnek megfelelő felügyelet alá

A gyanú szerint a nevelőnő tudomással bírt arról, hogy az intézet vezetője szexuális bűncselekményt követett el az egyik növendék sérelmére, ám ahelyett, hogy jelzési, feljelentési kötelezettségeit teljesítette volna, közölte a cselekményt elkövető igazgatóval, hogy a fiatalkorú beszámolt neki a történtekről.

Bábel Vilmos
bűnügy

Lemondott a Szőlő utca harmadik, múlt héten kinevezett igazgatója is

Varga László Balázst múlt héten nevezték ki. Az előző megbízott igazgató, Kovács-Buna Károly az után mondott le, hogy kikerült róla egy videó, amin durván bántalmazott egy gyereket.

Mészáros Juli
belföld

Gyerekrugdosó Szőlő utcai igazgató: „Szívügyemnek tekintettem ezt a munkát, azért a gyerekeket szerettem”

Újabb vallomások Kovács-Buna Károly ellen, más fiúkat is rugdosott, hiába feküdtek magzatpózban a földön.

Kolozsi Ádám
belföld
Videó

Áldozatokat is hibáztat a kormány a Szőlő utcában

Rablók és gyilkosok – szajkózza a kormány, ha a Szőlő utcai áldozatokról van szó, miközben tízezrek vonulnak ellenük a fővárosban. Hogyan csapódik le és mire lehet elég a rendpárti retorika? A stúdióban Rényi Pál Dániel és Czinkóczi Sándor.

Kovács Bendegúz, Rényi Pál Dániel, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
video

„Elnök úr, hogy hagyhatják ezt?” – Magyar Péter a kormány és az államfő távozását követelte a gyermekvédelmi tüntetésen

Tízezres tömeg demonstrált a gyermekek védelmében és az orbáni hazugság ellen. Magyar Péter beszédében hosszan sorolta, milyen intézkedéseket hoznak a kormányra kerülésük esetén a gyermekvédelem erősítésére.

Még egy bűnöző fiatallal sem lehet úgy bánni – mondta Orbán a Szőlő utcai videóról

A miniszterelnök válogatás nélkül bűnözőnek nevezte azokat a kiskorúakat is, akiket még el sem ítéltek.

Urfi Péter
POLITIKA

A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint a gyermekvédelmi problémák kriminalizálása téves és káros megközelítés

A Koalíció határozottan ellenzi, hogy a rendőrség felügyelete alá kerüljenek a nevelőintézetek.

Fődi Kitti
belföld

Letartóztattak egy pszichológusnőt a Szőlő utcai ügyben, aki a gyanú szerint rendszeresen bántalmazta a fiatalokat

Nevelőként is dolgozott az intézményben.

Fődi Kitti
bűnügy

A Kutyapárt nonstop vetíti a videót, amin a Szőlő utca volt megbízott igazgatója még nevelőként bántalmazza az egyik gyereket

Illetve Tuzson Bence igazságügyi miniszter valóságtól egyre távolabb kerülő állításait arról, hogy nincsenek kiskorú érintettek.

Takács Lili
belföld

Kriminológiai Társaság: A javítóintézetek nem börtönök, a Szőlő utcai intézetben nem elítéltek vannak

A szervezet szerint most valódi, szakmailag megalapozott megoldásokra és a gyerekek védelmére kellene összpontosítanunk, nem a konfliktus fokozására.

Takács Lili
belföld

„Nem lepődtünk meg, hogy a kormány áldozathibáztatással reagál, de nem térünk magunkhoz ettől az arcátlanságtól”

A szakértők és a szakmai szervezetek kegyetlennek tartják a javítóintézetek kiszervezését. Nem a fenntartóváltás a lényeg, és a Szőlő utcában történtek után hamisan cseng az az érv is, hogy ha már ott lettek volna a rendőrök, mindez nem fordul elő.

Windisch Judit
POLITIKA