Áldozatokat is hibáztat a kormány a Szőlő utcában

Nem tagadja az intézményi felelősséget, de tudatosan építi azt a képet a kormány, hogy a Szőlő utcai fogvatartottak olyan erőszakos fiatalok, akikkel szemben indokolt lehet a kemény fellépés is.

Azonnal reagált a kommunikáció a múlt héten napvilágot látott túlkapásokra: vasárnap Orbán Viktor pedig már erőszakos bűnelkövetőkről beszélt.

A közvélemény viszont határozott válaszokat küld a hatalomnak: tízezrek vonultak Budapesten Magyar Péter felhívására és a Szőlő utcában is sokan kiálltak a gyermekvédelem áldozatai mellett.

Honnan ered, hogyan csapódik le és mire lehet elég a Fidesz rendpárti retorikája? Meddig éri meg beleállni az ügybe a kormánynak?

A stúdióban Rényi Pál Dániel és Czinkóczi Sándor. Helyzet: van!

A műsor podcast formában is meghallgatható:

Legfrissebb videóink

Béremelésért tüntettek, Magyar átvette a követeléseiket

25 százalékos azonnali béremelésért és jobb munkakörülményekért demonstráltak a szociális ágazatban dolgozók. A miniszterelnök azt mondta, fél év alatt nem lehet minden problémát megoldani.

Jelinek Anna, Vészi Sámuel, plankog
video

Bemutatjuk a Tisza belső konfliktusát, ami máig hat a pártra

A 444 újságírójával, Bábel Vilmossal beszéljük át, mi történt azon a napon, ami után győzködni kellett Magyar Pétert, hogy folytassa.

Czinkóczi Sándor, Bábel Vilmos, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Vészi Sámuel
video

„Szégyen, szégyen, szégyen!” – kőkemény vita a parlamentben a gyermekvédelmi jelentés után

A gyermekvédelmi jelentés legsúlyosabb részleteit kérte számon a miniszterelnök a fideszes képviselőkön, rajtuk keresztül pedig Orbán Viktoron a parlamentben. A Fidesz szerint inkább az üzemanyag áráról kellene beszélni.

plankog, Botos Tamás
video

Orbán Viktor nem a GPS, hanem az iránytű – első Kötcse a vereség után

A választási bukás és a vakáció után Orbán Viktor visszatért Kötcsére, ahol azt várták tőle, mondja meg, mit kellene tennie a Fidesznek. Közben az sem egyértelmű, hogy vele megújulhat-e a párt, és hogy ki most az ellenzék vezetője. Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Kötcsén.

Czinkóczi Sándor, Vészi Sámuel
video

Ízlésrendőrség biztos nem leszünk – Nagy Ervin és Petrányi Viktória a 444-nek

Abszolút filmszínház abszolút filmes szemmel, Nagy Ervin életének legkockázatosabb időszaka, az NFI teljes átszabása, tanulságok a magyar független film felfutásából. Az állami szerepet vállaló filmesekkel az új korszakról beszélgettünk.

Mohos Máté, Kovács Bendegúz, plankog, Vészi Sámuel
video