javítóintézet

Hivatali visszaélés miatt feljelentette a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét, de végül ellene emeltek vádat

Azt állította, hogy az intézetvezető jutalomszabadságként könyvelte el a szökéseket, de a nyomozás nem tárt fel törvénysértést, így végül a feljelentő ellen emeltek vádat.

Albert Ákos
bűnügy

Hamarabb kiengedték a javítóintézetből a szekszárdi kislány megölésével gyanúsított férfit

Három év helyett csak egy évet töltött bent, a volt nevelője szerint ez hiba volt.

Albert Ákos
bűnügy

Omladozó falak és a puszta várja a fóti gyerekeket

A Magyar Hírlapban üzente meg a kormány, hogy még idén bezáratja a fóti gyermekotthont, ahol 50-60 súlyos pszichés problémával küzdő és különleges ellátást igénylő, tartósan beteg és sérült gyerekeket gondoznak, illetve itt történik a Magyarországra kísérő nélkül érkező kiskorú menekültek ellátása is. Azt is megnevezte a kormány, hogy hová helyeznék át a gyerekeket, de erről mintha az érintett intézményeket elfelejtette volna értesíteni.

444.hu
POLITIKA

Saját nagymamáját verte meg 280 forintért

A fiú csak tizenhárom éves, javítóintézetbe küldhetik.

Botos Tamás
bűnügy

„És engem sajnált valaki?!”

A javítóintézetek láthatatlan lányairól a lánygyerekek világnapján.

luxagi
gyereksors

Osztálytársát zsarolta, verte a tizenöt éves iskolás

Botos Tamás
bűnügy

Előzetesbe került a szemeteszsákkal fojtogató általános iskolás

Magyari Péter
bűnügy

A javítós fiatalokat megerőszakolják

Az amerikai kormány felmérése szerint a javítóintézetbe zárt fiatalkorúak több mint ötödét szexuálisan molesztálták. Általában a nevelők teszik ezt velük.

Magyari Péter
bűnügy