Hamarabb kiengedték a javítóintézetből a szekszárdi kislány megölésével gyanúsított férfit

bűnügy

Egy 19 éves férfi múlt héten megölte hatéves unokatestvérét Szekszárdon. A férfit hétfőn letartóztatták, és kiderült róla az is, hogy a pszichés állapota miatt gondnokság alatt volt, korábban pedig javítóintézetben is volt.

Az ATV most megszólaltatta a 19 éves elkövető volt nevelőjét, aki a Debreceni Javítóintézet Nagykanizsai Telephelyén ismerte meg a tinédzsert. Zárkózott fiú volt és gyakorlatilag „egy hároméves gyerek agyával rendelkezik” - mondta róla a tévének Nagy-Bozsoky Lajos. Ő a javítóintézet speciális csoportját vezette.

Helyszínelők
Fotó: police.hu

A fiút még 2016-ban helyezték át hozzájuk a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (IMEI). Már ekkor több mint egy tucat különböző gyógyszert szedett. A nevelő szerint nem nagyon tudott beilleszkedni a többiek közé, és ők többször is jelezték az igazgatóság felé, hogy vissza kellene helyezni az IMEI-be, de végül ez nem történt meg.

A fiúnak három évig kellett volna az intézetben tartózkodnia, de egy év után kiengedték, pedig a csoportvezető szerint ők jelezték a vezetőségnek a vele kapcsolatos problémákat.

Szerinte hiba volt őt hamarabb elengedni.

Ez Nagy-Bozsoky szerint amúgy általános probléma, azt mondta általában a továbbgörgetés taktikája folyik, azaz a problémás gyerekek tovább görgetése, mert addig sem az intézetnek van vele problémája.

Kapcsolódó cikkek