javítóintézet

Kilenc tinédzser szökésben, miután átvették a hatalmat egy javítóintézetben

A pennsylvaniai állami rendőrség szerint több rendvédelmi szerv keresi a szökött elkövetőket, és kordont állítottak fel a létesítmény körül.

Kaufmann Balázs
külföld

Szexuális erőszak miatt emeltek vádat két 15 éves fiú ellen

Miskolcon erőszakoltak meg és haraptak arcon egy velük egyidős lányt.

Mészáros Juli
bűnügy

Javítóintézetbe kerülhet a srác, aki 500 forint miatt fenyegetett meg és rabolt ki egy tizenegy éves gyereket

A fiatal srác meg akarta szerezni a pénzt a gyerektől, aki megpróbált elfutni, de utolérte, majd megfenyegette a gyereket, hogy megüti.

Mészáros Juli
bűnügy

Paris Hilton felszólította Bident, hogy hozzanak törvényt a „problémás tinédzserekre épülő iparral” szemben

Hiltont tizenéves korában fizikailag és lelkileg is bántalmazták bentlakásos iskolákban. Szerinte azt, hogy „ez az iparág évtizedek óta virágozhat”, az „egész rendszerre kiterjedő átláthatóság és elszámoltathatóság hiánya” okozza.

Mészáros Juli
külföld

Hiába betegszenek meg sorra a dolgozók és az ellátottak egy javítóintézetben, a vezetőség se karantént, se tesztelést nem rendel el

Egy intézményi dolgozó szerint a vezetőség félvállról veszi a járványhelyzetet, ezért nem érzik biztonságban magukat. A termeket az ellátottak takarítják, nincs maszkviselés, nincs tesztelés, és a vezetőség azt sem árulja el, ha valaki koronás lett.

Fődi Kitti
járvány

6-12 év börtönt kaptak a fiatalok, akik édességért, cigiért és 11 ezer forintért vertek agyon egy idős férfit

Az édességeket kis haszonnal eladó, hajdúhadházi férfit vascsövekkel verték agyon, majd kirabolták a mozgáskorlátozott özvegyet.

Herczeg Márk
bűnügy

A magyar rabokat nem engedik ki a börtönökből

A BvOP szerint a járványhelyzet nem indokolja, hogy bárki büntetését félbeszakítsák. A hozzátartozók a túlzsúfoltság miatt aggódnak, beszélőre sem mennek, inkább Skype-olnak a fogvatartottakkal.

Boros Juli
POLITIKA

Három évre javítóintézetbe küldték a fiút, aki rendszeresen verte a lakótársát a kaposvári gyermekotthonban

A társaival addig nem engedték ki az áldozatot a szobából, amíg vérezni nem kezdett ütéseiktől és rúgásaiktól.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

4 év javítóintézetet kapott a szüleit megkéselő lány

A fiatal lány és ikertestvére viselkedése miatt a sértettek korábban már többször pszichiáterhez fordultak, ennek annyi eredménye lett, hogy nyugtatót írtak fel a gyerekeknek.

Herczeg Márk
bűnügy

Megszöktek a javítóintézetből, majd autót loptak fiatalok Zalában

Illetve egy buszból pénzt, egy hulladékszállítóból benzint akartak lopni, de nem sikerült.

Herczeg Márk
bűnügy

Nem engedik ki a javítóintézetből a lányt, aki januárban megkéselte a szüleit

Az intézetben is el kellett különíteni, mert megfenyegette a társait.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Felmentették a hamis vád alól a férfit, aki feljelentette a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét

A feljelentésében ő azzal vádolta a vezetőt, hogy szabadságnak könyvelte az intézet lakóinak szökését.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Hivatali visszaélés miatt feljelentette a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét, de végül ellene emeltek vádat

Azt állította, hogy az intézetvezető jutalomszabadságként könyvelte el a szökéseket, de a nyomozás nem tárt fel törvénysértést, így végül a feljelentő ellen emeltek vádat.

Albert Ákos
bűnügy

Hamarabb kiengedték a javítóintézetből a szekszárdi kislány megölésével gyanúsított férfit

Három év helyett csak egy évet töltött bent, a volt nevelője szerint ez hiba volt.

Albert Ákos
bűnügy

Omladozó falak és a puszta várja a fóti gyerekeket

A Magyar Hírlapban üzente meg a kormány, hogy még idén bezáratja a fóti gyermekotthont, ahol 50-60 súlyos pszichés problémával küzdő és különleges ellátást igénylő, tartósan beteg és sérült gyerekeket gondoznak, illetve itt történik a Magyarországra kísérő nélkül érkező kiskorú menekültek ellátása is. Azt is megnevezte a kormány, hogy hová helyeznék át a gyerekeket, de erről mintha az érintett intézményeket elfelejtette volna értesíteni.

444.hu
POLITIKA