Az eddigi EP-képviselő azt írta, az államfő „abbahagyhatná ezt a zöld idétlenkedést”.
Az MSZP-P listájának negyedik helyén álló képviselő egyelőre nem tudja, mi az oka a választók elképesztő vándorlásának.
Cseh Katalin azt üzeni az LMP szavazóinak és Jávor Benedek támogatóinak, hogy ha fontos nekik a klímavédelem és a zöldpolitika, akkor a Momentum büszkén képviselni fogja ezeket az EP-ben.
Sajnálja, hogy nem lesz magyar zöld politikus az Európai Parlamentben.
Az EP-képviselő sokkolódott a fideszes riporter kérdése miatt.
De vannak, akiket azért a Fidesz mozgat.
Például azért, mert a magyar kormány - gyakorlatilag részben feladva a magyar szuverenitást - a magyar helyett a svájci jogot fogadta el irányadónak a nemzeti vagyonnal kapcsolatos szerződésben.
Bede elismerte, hogy ő akasztott Ujhelyi-bábut tavaly októberben.
Jóváhagyta a Párbeszéd kongresszusa, hogy az MSZP-vel közös EP-listán a negyedik helyen áll.
Jávor Benedek, Ujhelyi István, Niedermüller Péterrel és Cseh Katalin közösen fordult a nemzetközi szervezethez.
Lehet, hogy Marie Kondo technikája is kevés lenne ahhoz, hogy előkerüljön Jávor Benedek beadványa.
Öt év után végre kiderülhet, hogy miről állapodott meg az Orbán-kormány Oroszországgal.
Jávor Benedek EP-képviselő adta a be a panaszt, hogy uniós versenyjogot sért az állam, amikor kontroll nélkül önti a tízmilliárdokat a tévébe, rádióba. Most több szervezet is csatlakozott a beadványhoz, remélve, hogy Brüsszelben kicsit felpörgetik vizsgálatot.
Az EP-képviselő irodájának ablakát nemrég szarral is összekenték. Most a rendőrségi feljelentés mellett Orbán Viktorékhoz fordult, hogy pontosan meddig szeretnék elvinni ezeket az embereket, akik most ezt csinálták.
Jávor Benedek kérdésére árulták el, amit eddig is mindenki tudott.