A sok csalódás miatt már hónapok óta készül a civil életre, írta a Facebookon a Jobbik frakciójának keddi döntése után.
Dúró volt az egyetlen tagja a frakciónak, aki kiállt a Toroczkai-féle platformalapítás mellett.
A választás utáni első 50 nap arra volt jó, hogy miközben kormányellenes tüntetők lepték el az utcákat, szinte az összes ellenzéki pártban kitörjön a káosz.
Toroczkaival indult a tisztújítás, de most kijelentette: kész együtt dolgozni Sneider Tamás pártelnökkel.
Mert „a Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával alapszabályellenesen platform alapítását kezdeményezte”.
A többi 25 képviselő nem.
A Jobbik szóvivője szerint a Fideszen belül vannak olyan törekvések, hogy megosszák a Jobbikot, de nem fog sikerülni.
Mi magunk néven, vissza akarják vezetni a pártot “az alapító okirat szellemiségéhez”.
A fővárosi időközi választásokat elengedték, de Tiszavasváriban nem adják fel.
Lenne kit, csak pénz nincs.
Sneider Tamás fiai még 2015-ben hónapokat töltöttek egy kis faluban a szélsőséges Betyársereg tagjaiként, a vád szerint azért, hogy elüldözzenek onnan egy roma családot. Hosszú huzavona után emeltek vádat ellenük, nehéz lesz bizonyítani.
Ezzel annyi lehet a középre húzásnak?
A párt szerint ez az első sikerük az új ciklusban.
De nem akar Orbán Viktorral és Farkas Flóriánnal esküt tenni az alakuló ülésen.
Az elnöki szék várományosát, Sneider Tamást a parlament alelnökének jelölték.