jobbik

Az ellenzéki szavazóknak tetszik a közös lista ötlete

Legalábbis ez derült ki a Publicus közvélemény-kutatásából, amit a Népszava felkérésére végeztek.

Király András
POLITIKA

Korábban a bokorba is követték lesifotóssal, ma már a kormánymédia kedvence Volner János

A „gyanús pénzügyekkel megvádolt”, „diplomáját gyanús körülmények között megszerző”, „hűtlenkedő” jobbikosból egyik pillanatról a másikra a Fidesz-média megbecsült, állandó vendége lett, a Mi Hazánk Mozgalom pedig az „ellenzék ellenzéke”.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Karlendítős esküvői videó került elő Sneider Tamás jobbikos képviselő feleségéről a kormánymédiában

A képviselő szerint csak poénkodtak, felesége nem náci. Sneider feljelentést tett a privát felvételek kiszivárogtatása miatt.

Tbg
politika

Az ÁSZ javasolta, hogy függesszék fel a Momentum és a Párbeszéd költségvetési támogatását

A Jobbik pedig 100 millió forintos büntetésre számíthat.

Czinkóczi Sándor
politika

A Jobbikban már azon gondolkoznak, hogyan működjenek együtt a többi párttal az önkormányzati választáson

Mirkóczki Ádám most azt mondja, hogy ha tavasszal legalább néhány körzetben visszalépnek, ma nincs kétharmada a Fidesznek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A mai felvonulás abszolút csúcspontjával kívánok

Rényi Pál Dániel
búcsúposzt

Jobbik: Halálos fenyegetést kapott Mirkóczki Ádám

Herczeg Márk
POLITIKA

Együtt állt ki az összes ellenzéki párt a Parlament lépcsőjére, és mondta el, hogy „ez már nem demokrácia, nem köztársaság, nem jogállam”

A Jobbiktól az LMP-n és a Momentumon át Gyurcsányig a pártok utcára szólítottak mindenkit.

Herczeg Márk
parlament

Rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményeznek az ellenzéki pártok a tüntetések és a túlóratörvény miatt

Szerintük a Fidesz súlyosan korlátozza a jogaikat, erről akarnak beszélni.

Albert Ákos
politika

A Fidesz, a Jobbik és a Momentum a legnépszerűbbek a fiatalok körében

Leginkább a Momentumban bízik a 18-25 éves korosztály, a hagyományos baloldali pártokra szinte egyáltalán nem szavaznának.

Bede Márton
politika

A jobbikos Staudt Gábor otthagyja a Parlamentet

Nyomós magánéleti okokra hivatkozik.

Horváth Bence
POLITIKA

Egymás mellett lengett a romák és a Jobbik zászlója

A kormány elleni tiltakozás a felszínen elmossa az ellenálló csoportok közti ellentéteket.

Rényi Pál Dániel
politika

Végiglátogatták a fideszes szerkesztőségeket a tüntetők

Egy-két ezer ember otthagyta az MTVA székházát, és "propagandaturnéra" indult a Momentum vezetésével.

Horváth Bence
POLITIKA

„Hol vannak a betyárok?!”- skandálják a jobbikosok a Bem rakparton

A pártból kilépett Volner János fenyegetőzésén gúnyolódtak, majd felszálltak a HÉV-re, hogy az MTVA székházához menjenek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A közmédia székházához tartanak a tüntetők

A túlóratörvény elleni tüntetés után ezrek indultak meg a Margit hídon át Budára, majd az Árpád fejdelem útján a Kunigunda utca, az MTVA székháza felé.

Rényi Pál Dániel, Király András
politika