Lenne kit, csak pénz nincs.
Sneider Tamás fiai még 2015-ben hónapokat töltöttek egy kis faluban a szélsőséges Betyársereg tagjaiként, a vád szerint azért, hogy elüldözzenek onnan egy roma családot. Hosszú huzavona után emeltek vádat ellenük, nehéz lesz bizonyítani.
Ezzel annyi lehet a középre húzásnak?
A párt szerint ez az első sikerük az új ciklusban.
De nem akar Orbán Viktorral és Farkas Flóriánnal esküt tenni az alakuló ülésen.
Az elnöki szék várományosát, Sneider Tamást a parlament alelnökének jelölték.
Már hétfőn 18 órakor blokkolja a rendőrség a teret kordonnal, aminek lebontásáról ma döntött a Jobbik-frakciója.
Utoljára a Fidesz-frakció bontott kordont 2007-ben.
A lap szerint a Kúria már négy szavazókör esetében is döntött.
A társelnöki rendszer helyett lett ez a megoldás.
Kiderül, hogy lesz-e társelnöki rendszer vagy marad az egyszemélyi vezetés.
Eddig szocialista elnöke volt a bizottságnak, de változtak az erőviszonyok.
A jobbikosok szerint csalás történt, mindenki más viszont csak széttárja a kezét, mondván, hogy ennyi az írástudatlan a településen, és nekik segíteni kell leszavazni.
Népszavazást kezdeményeznek, hogy többet ne lehessen az ellenzéket kihagyni a sajtóból.
Zsolt kamaszkora óta jobbikos, tagja volt a Gárdának is. Gábor LMP-szavazó, és melegként nem szívesen állt volna egy csapat gárdista elé. Múlt héten együtt tüntettek, most pedig leültek beszélgetni.