A régi Áder János még azt akarta, hogy csak négyötöddel lehessen módosítani. Amikor a Fidesznek lett kétharmada, ez már nem volt olyan fontos.
Míg a kormány nem, ők meghallgatnák mit változtatnának az oktatási rendszeren.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadott javaslatára mutogatnak.
De ez nem befolyásolja a pártra kirótt gigabírságot.
Az agyzsibbasztó hablatyolás helyett a Közös Ország vitafórumán az ellenzéki jelöltek normálisan átbeszélték, mit tennének, ha a választók rájuk bíznák a körzetet.
A párt eközben igyekszik menekültellenesebb lenni a Fidesznél is.
Nagyon elfogyhattak a képernyőképes emberek a Fidesz körül. Már ott ül egy műsorukban az a Fankadeli is, aki Jobbik-közeli „nemzeti rapperként” a hóbortos fajelméleteit magyarázta, és Orbánt is hazaárulónak nevezte.
Rekordrövid volt a parlament rendkívüli ülése, mert a kormánypárti képviselők nem akarnak arról beszélni, miért fogad be menekülteket az állam.
A NAV elnöke egy hangfelvételen arról beszélt, hogy a Fidesz átvette a Jobbik ötleteit. Megkérdeztük, hogy tényleg az ő hangja-e, mire azt mondta, még vizsgálják ezt.
A felvételen Tállai András állítólag azt mondja, odafigyelnek arra, amit a Jobbik mond, aztán megcsinálják a parlamentben.
A pártelnök önmagát hasonlította össze Orbán Viktorral, és nyert. Egyórás beszédében hét témakörben ismertette a Jobbik programját.
De ez a legkisebb zavart sem okozza a több milliárd adóforintból épített virtuális valóságban.
A baloldali pártok is támogatták Vona Gábor kezdeményezését.
A Jobbik elnöke bemutatta a párt budapesti jelöltjeit.
Az ÁSZ nem sieti el a milliárdos büdzsével dolgozó állami cég átvilágítását.