jogállamiság

Budapestről harcol a jogállamért a körözött politikus, akit Magyarország bújtat a lengyel igazságszolgáltatás elől

Lengyelországban nem lehet számítani tisztességes bírósági eljárásra - állítja a volt igazságügyi miniszter-helyettes.

Urfi Péter
POLITIKA

A lengyel igazságügy-miniszter szerint kormányváltás kell, hogy Magyarország visszaszerezze a demokratikus értékeket

Adam Bodnar szerint olyan „messzire jutott az uniós joggal való szembeszegülésben Budapest, hogy ezen az irányon nem lesz képes változtatni, amíg Orbán Viktor hatalmon van.”

Botos Tamás
külföld

Egyre több embert ítélnek el Oroszországban hazaárulásra hivatkozva

Még mindig keményedik a rendszer: „LMBTQ-propagandáért” is egyre több bírságot szabnak ki.

Czinkóczi Sándor
külföld

Kemény kritika mellett közölte az EU, hogy a zárolt forrásokat nem oldják fel

A most publikált országjelentés nagyon komoly problémákat állapított meg.

Windisch Judit
POLITIKA

Lezárták a jogállamisági eljárást Lengyelországgal szemben

Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata.

Fődi Kitti
külföld

A Bizottság lezárná a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Már nem áll fenn az egyértelmű veszélye annak, hogy súlyosan sérüljön a jogállamiság.

Benics Márk
külföld

Jogállamisági feltételességi eljárás – ezek az uniós tagállamok vettek volna el még több forrást Magyarországtól

„Az agrárpénzekhez miért nem nyúltak? Azok nincsenek veszélyben?” – kérdezte többek közt a holland kormány, mielőtt 2022 végén megszavazták 6,3 milliárd euró felfüggesztését.

Teczár Szilárd
POLITIKA

A jognak csakugyan nagyobb tisztelete volt a Szovjetunióban, mint az EU-ban?

Ezt a nyilvánvaló képtelenséget Gulyás Gergely állította a legutóbbi kormányinfón. A szépen terjedő nézet ellen már maga Navracsics Tibor is fellépett évekkel ezelőtt, de elég felidézni a Szovjetunió történetét, hogy rájöjjünk: a Szovjetunió semmilyen módon nem hasonlítható az EU-hoz.

Fedinec Csilla
külföld

Nagy többséggel szavazta meg az EP a Magyarország elleni lépésekre felszólító határozatát

345-104 arányban. A dokumentum felkéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy mondják ki, Magyarország tényleg sorozatban sértette-e meg az Unió alapértékeit. Orbán a liberálisokra fogta, pedig néppárti, jobbos ötlet volt.

Szily László
POLITIKA

Az európai képviselők nagyon idegesek, hogy az Orbán-kormány megkapta a befagyasztott uniós pénzek egy részét

Jobb- és baloldali pártok közösen tervezik perelni az Európai Bizottságot, amely szerintük túl engedékeny volt Orbánnal. Újabb szintre léptetnék a 7-es cikkely szerinti eljárást is, miközben a jogállamiságért felelős uniós biztos beismerte: nem sikerült a magyar kormányt demokráciára kényszerítenie.

Urfi Péter
eu

Demokrácia 2022: van olyan mutató, amiben Magyarországot még Szudán is előzi

Idén 173 országban vizsgálták a demokrácia állapotát négy szempont alapján. Mindegyik listán Európa sereghajtói között vagyunk.

Haász János
belföld

Kevesen szavaztak nemmel az újságírók és a média szabadságát védő uniós jogszabályra az EP-ben, a fideszes Bocskor Andrea volt az egyik

Mert Soros és Brüsszel. A tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai jogszabály megtiltana bárminemű beavatkozást vagy nyomásgyakorlást a médiára és az újságírókra.

Solti Hanna
Média

Netanjahu pacemakert kapott

Ígéri, be fog érni a Kneszetbe a bírósági „reform” vasárnapi kulcsszavazására.

Miklósi Gábor
külföld

Demokráciákban a bírói függetlenség ellensúly, nálunk ellenség

A kormány nemrég kétharmados többséggel fogadott el egy igazságügyi reformot. Az EU nyomására elfogadott változások viszont ellentétesek a kormány érdekeivel, hogy kontroll alatt tartsa a bíróságokat, ezért a hatalom már el is kezdte aláásni a saját reformját. Erről szólt a Newsroom podcast legutóbbi adása, amit most írásos formában is közlünk.

Csurgó Dénes, Miklósi Gábor
POLITIKA

A kormány máris elkezdte aláásni a saját igazságügyi reformját

A Newsroom új adásában arról beszélgetünk, hogyan próbálta-próbálja a kormány szűkíteni a bírók függetlenségét, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság nyomására törvényt fogadott el a jogállamiság védelmében, aminek épp ezt a függetlenséget kellene garantálnia.

Csurgó Dénes
podcast