Hatalmas adagnyi dokumentumot szivárogtattak ki a Wikileaks belső működéséről.
És vannak köztük Assange-ra nézve kellemetlenek is.
A londoni nagykövetségen élő Assange nem írhatott volna ki olyan dolgokat Twitterre, ami árthat Ecuador nemzetközi kapcsolatainak. Nem bírta ki.
Testi és lelki állapota is veszélyes mértékben romlik, állítja két orvos. A brit kormány nem engedi kórházba.
Az ország külügyminisztere erősítette meg: decemberben kapott személyit a Wikileaks alapítója.
2012 óta él az ország londoni követségén, nem teheti ki a lábát az épületből, mert letartóztatnák.
Illetve elkérték tőle Trump adóbevallását is, mert ha nyilvánosságra hozhatnák, kevésbé tűnnének oroszpárti forrásnak.
A Wikileaks alapítója 2012 óta él London ecuadori nagykövetségén, hogy ne tudják kiadni Svédországnak és így az Egyesült Államoknak.
Mike Pompeo első nyilvános beszédét tartotta, mióta Trump kinevezte igazgatónak. Assange gyalázásával ment el egy komoly hányada.
Szerinte ő napjaink leghíresebb politikai menekültje.
A Wikileaks szerint a Snowden-ügynél is nagyobb sztori a mostani szivárogtatás. Pedig az derült ki, hogy viszonylag korlátozottak a CIA képességei. Például a legjobb trükkjeikhez előbb meg kell szerezni a célszemély telefonját.
Fordulat a világ legnagyobb valóságshowjában! A nézők tombolnak az izgalomtól!!!
A Wikileaks-alapító azt ígérte, ha Chelsea Manninget szabadon engedik, hozzájárul kiadatásához. Inkább mégsem.
A feltehetően kémkedéssel vádolt Wikileaks-alapító ötödik éve bújkál London ecuadori nagykövetségén.
De szerinte csak a sajtót tévesztették meg ezzel, ahhoz ragaszkodik, hogy a Wikileaks nem az orosz titkosszolgálatoktól kapta meg az emaileket, amiket az amerikaiak szerint az orosz titkosszolgálatok loptak el.