Szerintük a paksi polgármester húzása szembe megy a Fidesz önkormányzati politikájával.
Abban az intézményben, ahol 18 éve fizetés nélküli szabadságon volt.
Egy fideszes képviselő javaslatára szavazott a fideszes túlsúlyban lévő testület.
Közel sem a magyar olimpikonok kapják a legbusásabb jutalmakat párizsi sikereik esetén, a rengeteg pénz mellett igazán kreatív megoldások is előfordulnak.
Aros Jánost meglepte az akció, visszaadná a pénzt.
De Hernádi Zsolt is közel 60 millió forint értékben jutott részvényhez.
A felsővezetők összesen 2,5 milliárd forint értékű részvénycsomagot kaptak.
Az énekes francia bulldogjait 2021-ben rabolták el, akkor öt embert tartóztattak le az ügyben.
A jutalmat jótékony célra fordította, a felesége alapítványának is jutott belőle.
Miután a belső vizsgálat tisztázta őket, jöhetett a dicséret és a jutalom.
„Az, hogy a miniszter mit beszél, engem nem érdekel.”
Bruttó 3,6 és 6 millió forint közötti összegekkel díjazza példásan teljesítő vezetőit a testület.
Persze van, aki ennél jóval többet, Vidoven Árpád, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára például csak jutalomból 10,5 milliót kapott 2021-ben.
Lady Gaga 500 ezer dollárt ajánlott kutyái megtalálójának, de a lopásban is érintett nőnek ezt nem fizette ki.
Gulyás egy hónappal ezelőtt nyilvánosan kritizálta a nagy összegű jutalmak kiosztását.