Most emelnek vádat a 2017-es nagyszabású akcióban letartóztatott dílerek ellen.
Összesen félkiló kokaint és több millió forint készpénzt foglaltak le a rendőrök.
Egy brit férfi megdöntötte Hunter S. Thompson pszichoaktív autóvezetési világcsúcsát.
Egyszerre négy helyszínen számolt fel drogültetvényt a rendőrség a megyében.
Az elfogásuk után a rendőrség 1,2 kg marihuánát, több mint 1,2 kg amfetamint, 33 g kokaint, 25 darab ekit, több mint 3 millió forintot, 2 kocsit és 3 laptopot találtak és foglaltak le.
A pápai M. Zsoltra a győri szálloda ráhívta a rendőröket.
Két év drogfogása vált füstté.
A felépülő szenvedélybetegeknek sokszor nehéz próbatételt jelent az első józan karácsony. Várják már, hogy újra a szeretteikkel legyenek, és megmutathassák, mennyit változtak a terápia alatt, de közben van bennük egy nagy adag félelem is, hogyan fogadja őket a család, tudják-e majd kezelni az eseteleges konfliktusokat.
Cristian Pastor a társaival egy házat is kibérelt, ahol a bulikon a vendégeket „lacival” és „gyurival” kínálgatták.
Egy 20 éves brazil férfit fogtak el.
A két társát már 2010-ben elfogták, őt csak idén találták meg.
A 444-en a világ legnagyobb online drogos felmérése.
Sütőporveszély a bulinegyedben.
A marihuána legalizálása óta az amerikai szövetségi államok fekete piacai ugyan összementek, de a termesztőknek több lehetőség nyílt az államközi csempészetben.