Az egyik legismertebb magyar ügynök nincs rajta, mások tévedésből kerültek fel a nyitott akták adatbázisába. A politika gyors eredményt akart, de az új adatbázisból épp az nem derül ki, ki mit csinált valójában.
A nyilvánosságra kerülő iratok nem minden esetben fedik a valóságot, és egészen biztosan nagyon hiányosak.
Származásra, nemi identitására, vallásra ne utaljon egy emléktábla – közölte a XIII. kerületi önkormányzat az újlipótvárosi emléktábláról. Ez alapján a holokauszt-emlékműveknek sem lenne helye.
Jegyrendszer, dollárboltok és a 3,60-as kenyér: a forint nagy túlélő, de amikor bevezették, az sem volt biztos, hogy így fogják hívni. Miért nem tallérral fizetünk?
Iskoláik után a hajléktalanellátást is el akarják venni Iványi Gáboréktól. „Ne adjuk fel, inkább csavarják ki a kezünkből” – mondja a MET vezető lelkésze, aki Orbán Viktor gyerekeit keresztelte, de most már a kárhozatra figyelmezteti a miniszterelnököt.
Kicsit több mint 50 évvel ezelőtt a demokratikus ellenzék aktivistái 1553 darab aláírást gyűjtöttek össze, hogy így tiltakozzanak a Kádár-korszakban a tervezett abortuszszigorítás ellen. A témában a Nőkért Egyesület rendezett konferenciát, ahol az derült ki, hogy ez a történet korántsem olyan fennkölt.
Bezzeg akkor még nem hagyták csak úgy tüntetgetni az embereket a rendőrök.
A Kádár utódaként emlegették, de karrierje megtört, a rendszerváltás pedig elnyelte az egykori ideológus-főpropagandistát. 92 éves volt.
Visszaemlékezés a kádár-rendszer végnapjaira. Kik akartak fegyvert fogni és megvédeni a rendszert 89-ben? Mit tett Németh Miklós, amikor a munkásőrök életüket és vérüket ajánlották Grósznak? Miért nem lépett be soha az MSZP-be? Juszt László beszélgetett a volt pártfőtitkárral 1994-ben.
Intravénásan belőtt feles, gyógyszerfüggők, sorban elhulló szipusok, csövesek, intézetben megnyomorított fiatalok és szegénység. Az Úgy érezte, szabadon él című film a szocializmus tabuiról beszélt.
Többek közt ez derült ki az Index nagy nosztalgiakutatásából. Ferenc József kicsit népszerűbb Kádárnál.
Miközben a politikai vezetés folyamatosan kapta a jelentéseket a nagyobbnál nagyobb lopásokról, semmit sem tettek, hogy leálljon a pénzszivattyú.
Nagy Zsófia halálról és emlékezésről szóló tanulmánya döbbenetes pontossággal mutatja be, hogyan alakult a politika 1960-tól Magyarországon.
A szófiai követségen dolgozott, amikor beszervezték.
Hogyan valósította volna meg a létező szocializmus Paks II-?