Hann Endre jó hírnévhez fűződő jogainak megsértése miatt perelte be a producert, akit kész filmstáb kísért el az első tárgyalásra.
A tordasi Westernfaluban forgatják a tévéfilmet Petőfi művéből.
Csak ez most egy sorozat lesz, Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötetéből.
Kálomista Gábor azzal kampányolt filmje mellett, hogy abban csak a szerelmi szál kitaláció, minden más valódi. Aztán kapott jogi felszólítást.
Az évértékelő közönsége a masszív állami kampányok ellenére sem aggódik amiatt, hogy egyenlőtlenek lennének az erőviszonyok a választáson.
A TV2 csak márciusban adja le Kálomista őszödi beszédes politikai thrillerét.
A gyártásx költségx már meghaladja az 1,4 milliárd forintot.
Már a TV2 is gáncsolni akarja Kálomista filmjének jegyeladásait!
Tanítási időben vagy azon kívül.
Kedd este szinte ugyanakkor tartották a belga fővárosban az Elkúrtuk című film nemzetközi premierjét, mint Márki-Zay Péter kötetlen, ismerkedős sörözését a brüsszeli magyarokkal. Az előválasztás győztese EU-s politikusokkal is tárgyal, Deutsch Tamás szerint megtalálta a zsák a foltját.
A producer feldolgozná a következő három évet is.
Megint riadót fújt a kétharmados hisztigép. Kálomista Gábor közölte, hogy a „Gyurcsány-kommandó” miatt büntetőfeljelentést fognak tenni a rendőrségen.
42 586 néző.
Az Elkúrtukot még csak el sem kúrták, még sincs sok értelme. Egy nagy titokról már kritikánk első bekezdésében lerántjuk a leplet.
Kálomista erről már elfelejtett beszámolni a múlt heti hiszti után.