Kamala Harris

Trump és Harris egymás mellett állva emlékezett a szeptember 11-ei terrortámadásra

Az egész ceremónia azt sugallta, hogy a politikusok a kampány finisében is képesek félretenni a politikát.

Urfi Péter
külföld

Tim Walz szerint sokatmondó, hogy Trump Orbánnal példálózott

Szerinte az elnökjelölti vitán Trump az esetek 99 százalékában magáról beszélt, amikor pedig nem, akkor Orbánról.

Mészáros Juli
külföld

Második elnökjelölti vitát javasolt a Fox News

Októberben rendeznék meg.

Molnár Kristóf
külföld

Orbánt idézve fényezte magát Trump az elnökjelöltek tévévitáján

Kamala Harris kézfogással indított, nyolc év után az elsővel. Trump sokszor egy védekező, dühös, kicsit összevissza beszélő öregember képét mutatta, Harris túl sokat foglalkozott ellenfelével, így nem igazán tudta magát pozitívan definiálni Bidenhez képest.

Benics Márk
külföld

Taylor Swift döntött, a „harcos” Kamala Harrist támogatja az elnökválasztáson

A bejelentéssel megvárta az elnökjelölti vita végét.

Mészáros Juli
külföld

Trump és Harris fej fej mellett a célegyenesben

Sok múlik a jövő heti tévévitájukon, de nagy eséllyel végig iszonyú szoros lesz a verseny.

Urfi Péter
külföld

Putyin: Oroszország Kamala Harrist támogatja, mert akinek ilyen ragályos a nevetése, annál biztosan minden rendben van

Donald Trump rengeteg szankciót vezetett be Oroszország ellen, hátha Harris kevesebbet fog.

Benics Márk
külföld

Újabb republikánus támogatja Donald Trump helyett Kamala Harrist

Liz Cheney korábbi képviselő, Dick Cheney volt republikánus alelnök lánya régóta Trump kritikusa.

Benics Márk
külföld

Trump mindenkit elképesztve azzal vádolta meg Kamala Harrist, hogy ő viselkedett csúnyán Mike Pence-szel

Azzal a Mike Pence-szel, akit Trump „puncinak” nevezett, majdnem meglincseltetett a Capitoliumot megrohamozó tömeggel és rettenetes dolgokat nyilatkozott róla.

Szily László
külföld

Kamala Harris minden kockázatot került és a centrumszavazókra lőtt az első nagyinterjújában

A progresszív témák helyett az ingadozókat akarja megnyerni, ami miatt több kérdésben is szembemegy a korábbi álláspontjával. A CNN-en azért nem feszítették keresztre.

Kolozsi Ádám
külföld

Több mint 200 republikánus háttérember nyílt levélben kéri párttársait, hogy Trump helyett inkább Harrisre szavazzanak

Az aláírók között ott van Bush elnök volt kabinetfőnöke is.

Molnár Kristóf
külföld

Donald Trump egy éve teljesen rá van csavarodva Hannibal Lecterre

Bár nem úgy tűnik, mintha a volt amerikai elnök pontosan tudná, ki az. Ennek ellenére folyamatosan elmegyógyintézetekről magyaráz, pedig még a kampánystábja is próbálja erről lebeszélni.

Herczeg Márk
rejtély

Kamala Harris felszólította az amerikaiakat, hogy harcoljanak az országért, amit szeretnek

Trumpot pedig veszélyes és komolytalan embernek nevezte.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Tyúkól #23: A brat summerből a higgadt lány őszbe

Miután a brit dalszerző-énekes Charli XCX kiadta „Brat” című hatodik stúdióalbumát, rajongói azonnal bratként kezdtek hivatkozni magukra, és olyan virális mémekké változtatták az album artworkjét, hogy mostanra az egész közösségi média egyetlen óriási bratviccnek tűnik. A koszos lime-zöld szín és az Arial Narrow betűtípus nem állt meg az internetnél, a popkultúra és az aktuálpolitika meghatározó vizuális eleme lett.

Jelinek Anna, Diószegi-Horváth Nóra, Solti Hanna
podcast

Obama szerint Trump egy 78 éves milliárdos, aki csak nyafog, amióta lejött közénk az arany mozgólépcsőjén

Barack és Michelle Obama a demokraták nemzeti gyűlésén arra kérte az amerikaiakat, támogassák Kamala Harist.

Mészáros Juli
külföld