A Kameruntól elszakadni akaró fegyveres csoportok egyike döntött így az ENSZ felhívására.
Nevüket elhallgató kameruni források szerint nyolc ukrán és legalább kilenc kínai tengerészt hurcoltak magukkal.
A fegyveresek a bamendai presbiteriánus középiskola 11-17 éves diákjait és tanáraikat rabolták el hétfőn.
Az igazgatót is elvitték.
A fegyveresek magukkal hurcoltak az igazgatót és egy tanárt is.
Senki nem tudta, kik szerepelnek ezen a videón. A kameruni kormány azt mondta, hamisítvány. Néhány újságíró elkezdte kockánként elemezni a felvételt, és képelemző módszerekkel szinte mindent kiderítettek.
Az angolajkú kisebbség elnyomása ellen tiltakozó egyik képviselő széthajigálta az asztalát, egy kormánypárti vérző fejjel távozott.
"Félelemben élünk" - nyilatkozta egy kumbai lakos, ahol minden sarkon katonák állnak. Legalább tíz halottja van már az egy hete tartó összecsapásoknak.
Szintet lépett a terror.
Az európai klubok utálták, hogy télen elviszik a focistáikat, ezért inkább nyáron lesznek a meccsek.
Ha valaki tudja, hol van a 24 éves Pierre Paul Menyoa, az szóljon a rendőrségnek.
Az Afrika Kupán diadalmaskodó sportolók országuk sportminiszterét fricskázták a túljátszott hajlongással.
A házasságtörő nőknek már most is 2,5 év jár. A parlament most ebben teremtené meg az egyenlőséget.