Tavaly novemberben, a Tisza képviselőjelölt-kiválasztási folyamatának kellős közepén belső konfliktus robbant ki a pártban. Egy szűk, Radnai Márk körül összpontosuló csoport hibásnak látta a kampánystratégiát, és ezzel szembesítették a pártelnököt egy megbeszélésen. Az aznap éjszaka és a másnapra összehívott állománygyűlés meghatározó pillanatai a párt fejlődéstörténetének. A „puccs”, ahogy néhányan emlegetik, máig tartó törésvonalakat hozott létre.
A választás értékeléséhez egyik kedvenc filmjéből, a Bor, mámor, Provence-ből idézett.
A lap forrásai szerint Habony a tavalyi grúz választásokon is aktívan dolgozott a Grúz Álom pártért.
Volt itt minden: merényletkísérletek, hivatalban lévő elnök visszalépése, Trump elleni büntetőper és egészen bizarr jelenetek a kampány végén. Mik voltak azok a pontok, amik mégis befolyásolhatták, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő vezetője?
A Polityka cikke szerint a kormánypárt az új kabinetfőnök és a magyar tanácsadók befolyása miatt dönthetett úgy, hogy az addig domináns kampánytéma helyére a „menekültek kényszerbetelepítéséről” szóló népszavazás került, és a Donald Tusk elleni lejárató kampány is fordítva sülhetett el.
A valóságban Erdei Sándornak hívott humorista-bölcsész azért döntött így, mert a miskolci választáson ráindítottak egy ugyanilyen nevű jelöltet.